Raven 15. Fejezet

Hello!

Itt a kövi rész, kezdetét veszi a várva várt bál!

 

 Jó olvasást!^^

15. fejezet

Lassan a disztópia felé

„ A tükörben nézegettem magam és rájöttem nem szeretem sem a bálokat, sem a báli ruhákat. És hogy miért is? Két okból: Hiába „gyógyított” ki ezen ellenszenvemből pár évvel ezelőtt a legjobb barátném, még mindig nem szívlelem nagyon a szoknyákat/ruhákat és a túldíszítettséget. És kettő, egyáltalán nem áll jól nekem ez az izé! Pedig, ahhoz képest, szép…

Egyre erősebben próbáltam azt az indokot keresni, ami miatt hülyén érzem magam. Egyre inkább figyeltem a ruhám. Hosszú, földig érő volt. Felül, követte a vonalaimat, de deréktól kezdve kiszélesedett. A nagy része rózsaszín, de az alján, az ujjain és a mell résznél lévő fodrok mind fehérek voltak.  A mellrésznél mégy egy hatalmas masni is volt, amiben megbújt néhány sötét csík, a közepén egy rózsaszín rózsa volt. Mégy fekete kesztyűi is voltak! Egy szóval, még ha a nem is a kedvenc színem uralkodik a ruhán, tetszet… de nem rajtam!

A divatmániás barinőm, tuti megmondaná, hogy nincs probléma vele… Ilyenkor nagyon hiányolnom őt…

Megigazítottam a hajam – pontosabban meghúztam a két copfom és még jobban a balszemembe fésültem a hajam – hátha azzal van a baj, és akkor rájöttem két dologra: Egy, hogy mégis ki a fenének akarok én megfelelni, hogy ennyire zavar ez az egész?! De azt hiszem, a második dolog ezt a gondolatom kitörölte: Rájöttem mi hibádzik! A kalapom! Igen még kalapja is volt. Szintén a rózsaszín a domináns és ezen még több a rózsa. Fogtam és azt is erősen a hajammal már eltakart szemembe, féloldalasan fel ettem. És így ni! Készen volnék, bár a ruha még mindig hülyén fest rajtam, nadrágszeretőn.

Végül az egészet hagytam inkább és siettem a rendezvényre, ami már asszem lassan tízperce elkezdődött. Ez okból sem kíméltem a magassarkút viselő lábacskáimat.

-… a bájos kisasszony, ezen esemény főszervezőjét, hogy nyissa meg e rendezvényt! – hallottam valami dicsőséggel teli dörmögő hangot, pont abban a pillanatban, ahogy oda osontam az többiekhez.

Előléptem, szóltam néhány szót a delegációhoz az anyanyelvükön, végül végre megnyitottam a partit. A kb. tíz percig tartó bájcsevej és gratuláció fogadás után fáradtan mentem vissza a csapatomhoz.

- Én. Esküszöm. Halott Vagyok. – lihegtem.

- Istenem, Onee-chan, hol a fenében jártál?! – rivallt rám öcsikém abban a pillanatban, ahogy megérkeztem.

- Te fiú vagy és ehhez érzéketlen – ingatta mellette Gwen a fejét. Az ő ruhája sokkal jobban ált neki, mint az enyém nekem.  Hosszú habos-babos kék ruha volt, amin a fodrok szintén fehérek voltak. A haját kiengedte. Egy szó, mint száz ő sokkal jobban nézett ki, mint én!

Fletcherben asszem egy világ dőlt össze erre a feleletre, mintha csak legnagyobb bizalmasa árulta volna el.

- Így igaz – bólogattam egyetértően – Ezt te nem értheted!

- De… de… - állt volna neki magyarázkodni, amikor felcsendült a zene.

- Úúú, mennyünk táncolni! –kiáltott fel izgatottan Al.

Al a nyitótánc alatt elhúzott keresni magának egy párt, Fletcher felkérte Gwent, én és Shadow pedig – kajával alaposan felpakolva – szkeptikusan szemléltük a gyülekezetet.

A terem – ahhoz képest, hogy a mi kezünk munkája – egész hangulatos lett. Szép nagy, mindenhol szalagok és egyéb díszek, jobb oldalt a hatalmas erkély tetszett az egészben, a legjobban. Mindenhol, minden egyes asztal roskadozott a különbözőm ételkülönlegességektől, és a pezsgőtől. Azzal azt hiszem jobb lesz vigyázni, mert ha valakim itt becsiccsent, én nem fogom haza cipelni –Igen, itt eredetileg nem tartozik ránk az, hogy nagykorúnak kell lenünk, ahhoz, hogy felöntsünk a garatra, mert elvben, azok, akik a katonasághoz csatlakoznak „eldobják a boldog gyermekkort”, ami tök jó lenne, ha szeretnék inni… de nem így van. Vagyis… áh, mindegy! –  A parketten elegánsan felöltözött előkelőségek sora keringett, a már szinte andalító zenére. Egyszóval, a rendezvény eddig kifejezetten jól megy. Ennek ellenére a véleményem nem változott meg erről az egészről, miszerint:

- Utálom a bálokat – jelentettem ki határozottan, hangosan befejezve gondolatmenetemet.

A szőke unottan fordította felém a fejét, szerintem ő sem vélekedik másképp. – És te még késtél is… Rohadt mázlista! Tudod, milyen unalmas volt a huszonvalahány ki tudja hányadrangú tiszt nyitóbeszédjét végigülni? – ásította el magát – Te miért is nem? Elméletileg a lányok ezekért az izékért oda vannak.

- Asszem, az én helyemet a rokonaink betöltik… - sóhajtottam fáradtan – Amúgy meg csak, rosszul vagyok a giccstől, a zene lassú és uncsi, a teremben lévők kilencven százalékának az egója olyan nagy, hogyha onnan az IQ-jukra pottyannának, szörnyet is halnának… Meg ez az egész olyan ismerős.

- Ismerős? – nézett rám értetlenül.

-„Isten hozott, urak! A nők, akiknek

Lábán nincs tyúkszem, mind táncolni vágynak.

Á, hölgyeim! Ki kosarazza ki

A táncosát? Az illetőt bizonnyal

Gonosz tyúkszem kínozza, eltaláltam?” – idéztem, miközben színpadias mozdulatokat tettem.

- „Isten hozott, urak! Hej, hajdan én is

Álarcba voltam s pajzán, drága szókat

Tudtam susogni a szépasszonyok

Fülébe. - Ennek vége, vége, vége.

Á, uraim! Húzzátok rá, zenészek.

Helyet, helyet. Forogjatok, leánykák.” – fejezte be az mellettem ugyan olyan stílusban – Még mindig Shakespeare? Ráadásul Rómeó és Júlia?

Vállat vontam:

- „Színház az egész világ,

És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár”

- Most meg Ahogy tetszik… - forgatta meg a szemét.

- Na, legalább ebből tájékozott vagy! – mosolyodtam el – Végre valaki. Bár a Rómeó és Júliát nem néztem ki belőled.

- Én sem belőled.

- Hah, egyáltalán nem szeretem! – horkantam fel – Egyedül a vége tetszett. Rómeónál nincs nagyobb csapodár a földön, Júlia meg egyszerűen hülye. Mindketten megérdemelték a halálukat. Nem fogok hazudni: én nem tudom sajnálni őket.

               -„ Mindenek fölött

Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,

Következik, hogy ál máshoz se léssz.”

- Elismerésem – bólogattam feltartott hüvelykujjal – Hamlet – motyogtam – Azt szeretem. Minden meg van benne: bosszú, őrület, tragédia, halál… passzol is ehhez a világhoz, melyből „Kizökkent az idő”.

Nathaniel elgondolkozva bólintott.

- Amúgy mi volt az öltönyökkel? Komolyan sikerült otthon hagynotok? – néztem végig a szöszin, akin az említett ruhadarabban díszelgett.

- Igazából azzal csak Al figyelmét akartam elterelni, végül kiderült, hogy itt voltak. De asszem ő is rá jött, hogy csak le akartam koptatni… - vigyorodott el kínosan.

- Ez nagyon gonosz húzás volt… - ingattam nevetve a fejem – De nektek legalább nem ilyet kell viselni! – mutattam végig magamon.

A szövi alaposan végig mért, majd értetlenül nézett rám – Mi van ezzel?

- Pedig egy pillanatig azt hittem értelmes vagy – fogtam a fejem – Szerinted? Szörnyen festek.

- Na, jó, most már kijelenthetem, hogy nem értelek titeket, nőket és az önértékelési problémáitokat… Nem tudom mi a bajod vele. Egész jól áll, és ha ezt, az ősellenséged állítja, akkor annak igaznak kell lennie. – nézett rám végig közben egyetlen egy percre sem megszakítva a szemkontaktust.

- Ööö… kösz… - néztem rá furán.

- Amúgy meg E.J. műve mi?

- Az – morogtam – ha elkapom, esküszöm, át megy rajta a kettőhúsz – emeltem fel fenyegetően a kezem igazából már csak megszokásból szidtam, a ruha nem zavart annyira.

- Szerintem meg hálás lehetsz neki, legalább most az egyszer úgy nézel ki, mint egy lány – nevetett fel és közben még mindig engem fixírozott.

- Na, kösz szépen… - fordultam el sértetten.

Ebben a pillanatban véget ért a nyitótánc és a zenészek egy új dalba kezdtek bele. Megtapsoltuk a táncosokat, majd Nathaniel felém nyújtotta a kezét. – No Ophelia, táncolunk?

Én csak sűrűn pislogtam rá, csak ennyit voltam képes kinyögni – Nem szeretek táncolni.

Lightshadow vállat vont – Nem mintha nálam benne lenne a top 50-ben. Na, gyere, E.J. biztos téged is kötelezett ilyen baromságra. Legalább mindketten túl leszünk egyen-egyen.

Mintha csak megérezte volna, hogy emlegetik Wildfire Arc knight robbant be a köztudatba, oldalán a gyönyörű Lizbeth-tel. E.J. is öltönyt viselt­­- (istenem, a fiúknak mér ilyen egyszerű a ruházkodás?! –, arra tűzte ki a kitüntetéseit. Lizbeth – mint mindig, most is – elképesztően nézett ki. Egy földig érő fekete ruha volt rajta, mely a vállát szabadon hagyta, néhol némi fodorral, hozzá illő kalappal. Hosszú szőke haját összefogta. E.J.,elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a társaság férfi tagjai a gyors hapták után, irigykedve figyelik párját. Végül főnököm egy intéssel elrendezte:

- Nos, akkor üdvözlöm a delegációt és minden tisztelt vendéget. Folytatódjon az ünnepély. Zenét! – végül átkarolta Lizbeth-et, majd a terem közepéhez vezette és a lágy zenére keringőzni kezdtek.

Lightshadow még mindig ott tartotta előttem a kezét – Legyen – sóhajtottam fel, a kezébe tettem a kezem.

Az elmosolyodott és határozott léptekkel a táncosok közé vezetett. Egyik kezével átkarolta a derekam, a másikkal összefonta az ujjainkat, majd vezetni kezdett.

- Amúgy, próbálj meg az érzéketlen jobb lábamra trappolni majd – kértem szárazon, mire csak egy grimaszt kaptam válaszul.

- Te pedig próbálj meg ne azzal a mechanikus jobb csülköddel ne az én drága lábamra rálépni – vágta hozzám sértetten.

- Ó, pedig pont azt terveztem… - szontyolodtam el. Az meg csak mosolyogva ingatta a fejét.

Ekkor Al ügetettel mellettünk és vigyorogva nézte szóváltásunk. Egy apró barnahajú lánnyal egészséges távolságot tartva táncolt. A leányzó eközben folyamatosan fecsegett és Allen ekkor döbbent rá: rossz választás volt pont őt felkérni.

Mi látva elhaló vigyorát, megeresztettünk egy mosolyt, azzal az ellentéttel, hogy a miénk nem fagyott le. Végül elgondolkozva szólaltam meg. – A rokonokról jut eszembe, hol van a tesóm? – nézem köbe a válla felett – Az elmúlt negyed órában nem láttam…

- Asszem Gwennel…

- Király, szerintem ki lettem túrva a kedvenc női ismerős címből.

- Ne vedd a szívedre, majd Al ki nevez a sajátjának.

- Ó, pedig már azt hittem, hogy neked leszek.

- Ó, ahhoz én túl menő vagyok – jelentette ki magabiztosan.

Én csak lemondóan bámultam a plafont – Esküszöm, ha ez a gyerek hamarabb jön össze valakivel, akkor sírva fakadok.

- Már pedig amilyen kibírhatatlan nőszemély vagy, egyedül fogsz meghalni tizenkét macskával – mosolyodott el gúnyosan.

- Te meg Liliputi-falván a fajtársaiddal – vigyorogtam angyalian.

Mielőtt visszavágyhatott volna, véget ért a dal és mindenki elillant a táncparkettről, kaját és partnert keresni. Mi is valahogy így tettünk, közben Al utolért minket:

- Huh, alig bírtam a táncpartnerem lerázni… - pihegte – De sikerült rásóznom Andrew hadnagyra. Szerintem meg fog ölni – mosolyodott el kínosan, majd mikor észrevette, hogy a mellettünk lévő asztal sütivel van telepakolva, felcsillant a szem és már neki is állt eltűntetni azt. Majd felém fordult – Szabad lesz a következő táncra? – nézett rám, mikor már mindketten kiettük magunkat.

- Legyen – sóhajtottam fel.

Pillanatok alatt eltűntünk a táncoló tömegben. Nathaniel eközben direkt az Arc knight orra előtt táncolt, valamelyik kolleginával, hogy lássa: magától is végig libeg pár számot a csoport nőnemű egyedeivel.

Allennel egész idő alatt nevettünk. Nagyon jó társaság. A tánc végén a lelkére kötöttem, hogy ha ez az egész mizéria véget ér, beülünk a legközelebbi cukrászdába és addig eszünk, míg el nem fogy a teljes kínálat, aztán az azt követő kajáldánál is ugyan ezt levágjuk. Mert az itteni készletet nem emészthetjük fel… sajnos.

Ahhoz képest, hogy feleskettem magam, hogy én maximum, két táncot szenvedek végig, elég kapós lettem a partnert keresők körében –és valamiért mindenki megdicsérte a ruhám… ami egy újabb meglepetés volt – Így én a társaság minden egyes hímnemű egyedével keringőztem. Lightshadow is ugyan erre a sorsra ítéltetett. Al igyekezett korban hozzá illő lánnyal táncolni. Testvérem és Gwen – magyarán a mázlisták – valahol csak voltak, de, hogy nem itt és nem velem az egyszer biztos. Azt hiszem, Alt öcsémnek fogadom… A másik kettőt meg Shadownak ajándékozom… Mi pedig boldogan fogunk sütizni ameddig a gyomrunk bírja. Szép lenne.

Mire észbe kaptam, ismét Nathaniel volt a partnerem, és mindössze azért, mert pityókás főnökünk azt mondta, mikor épp mindketten megpihentünk volna: „Ő bizony nem látott minket táncolni!” Na, kösz szépen.

Abban a pillanatban egy hatalmas rengés rázta meg alapjaiban az épületet azzal együtt erős fényár úszott be az erkélyen keresztül, hogy a következő pillanatban semmivé foszoljon.

Ebben a pillanatban késként hatolt belém a felismerés: nem láttam azokat, akik az első két órára elvállalták az őrséget.

Meg voltam róla győződve, nem önszántukból vannak távol. Itt valami nem stimmel, nagyon nem…

Akkor még fogalmam sem volt, mennyire igazam van.”

Ennyi lenne!^^


A címben a disztópia szó jelentése: Negatív jövőkép.


Idézetek:

           Mint már olvashattok minden egyes idézet egy-egy Shakespeare műből van, mert én nagyon szeretem őket ^^

1. Rómeó és Júlia: II. Felvonás 4. Szín ( Capulet)
2. Ahogy tetszik: II. Felvonás 7.Szín ( Jaques)
3. Hamlet: I. Felvonás 3. Szín (Polonius)
4. Ez egy utalás, a rendes idézet így szól: ,, Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!
   Hogy én születtem helyre tolni azt." Hamlet: I. Felvonás 5. Szín (Hamlet)

Képek:

Aven
Gwen
Lizbeth
Aven és Nate, ahogy táncolnak



Bye:
   Bogi