Raven 11. Fejezet

Hello!! ^^

Itt van a kövi rész is! 

 Apropopó! Ha szeretnétek gyakrabban is rakhatok ki részt, csak annyit kell tenni, hogy a bejegyzés alján be kell jelölni az Elolvastam rublikát vagy kommentet hagyni és ha azokból összegyűlik összben öt darab, akkor még aznap rakom is a kövit. Ellenkező esetben, a megszokott időpontban frisselek.
Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást!!! ^^

11. Fejezet

Meglepetés vendégek

                 „Döbbenet. Értetlenség. Megrökönyödés. Azt hiszem ezek a legjobb szavak arra, hogy milyen érzelmek cikáztak át a vendégek, Fletcher és az én arcomon. Így bámultunk egymásra szótlanul. Végül én ocsúdtam föl elsőnek, és csípősen megjegyeztem:

                - Álmomban sem gondoltam volna, hogy még ebben az életben nősz is, Törpe!- kiáltottam az asszem már nálam magasabb szőkeségnek, aki véleményem szerint nagyon a szívére vette, amit mondtam.

                Épp mikor valami éles visszavágással akart volna próbálkozni, mire legnagyobb meglepetésére az eddig mellette álló nem lógott volna a nyakunkban és harsogott volna halál jókedvűen:

                - Aven! Fletcher! Úgy örülök, hogy látlak titeket! Már vagy ezer éve nem láttuk egymást! Nem is hittem a szememnek az előbb! – szorított még erősebben minket magához.

- Mi is így vagyunk ezzel Al… - mosolyodtam el, és visszaöleltem.

- Szállj már le róluk Allen, úgy viselkedsz, mint egy óvodás! – megjegyezte sértetten a másik.

Al zavart vigyorral kászálódott le rólunk. Végig néztem rajta. Semmit sem változott, albínó barim. De komolyan! A srácnak fehér haja és vörös szemei vannak. Engem személy szerint nem zavar, sőt! Legalább van valaki, aki még nálam is sápadtabb! Bár ez túlzás… Én még nála is fehérebb vagyok!!!!

A véleményem meg is osztottam vele:

- Al te egyáltalán nem változtál az elmúlt fél év alatt! Bár a kuzinodról sem lehet mást mondani… Azon felöl, hogy pár centit nőtt, ugyan olyan tapló maradt, mint volt – fordultam a szöszkéhez.

Amúgy látni, hogy rokonok. Mindkettő teljesen hóka, és megegyezik a szemük színe és...ennyi.

- Tudod ki! – harapta le a fejem az emlegetett szamár – nehogy már a címeres szemétláda szóljon már be nekem!

- Nathaniel Lightshadow, ez most komoly? Jobb nem telik tőled?- néztem fel rá unottan – Szemétláda? Ennyi? Berozsdásodtál, hallod-e.

Nem is törődtem se a szöszkével, sem a felháborodottságával. Inkább visszafordultam Al-hez:

- Hogy kerülsz ide? Azt hittem nyugaton vagy a partnereddel.

Al kellemetlenül elvigyorodott és feszengve a fejét vakarta.

- Izé… Az úgy volt, hogy…- makogott – Electránál maradta kulcsom, és mivel nem mertem neki szólni, kb. egy hónapja az uncsimnál lakom. – nyögte ki.

Abban a pillanatban nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Igazából Allentől minden ki telik, de pont kizárja magát otthonról? Ez még tőle is nevetséges… Viszont az, hogy ezzel a barom szőkével kell együtt lennie az elég szomorú. Én a helyében már rég betörtem volna, izé… magamhoz.

- Ez annyira rád vall… - hallottam mögülem öcsikém, aki asszem a nevetésnél maradt – Komolyan egy hónapja Nate-nél laksz?

- Inkább csak csövezik. – szólt hozzá az emlegetett szamár.

Végül E.J. megköszörülte a torkát, ezzel véget vetve a nagy beszélgetésnek.

- Szóval. Most, hogy a viszontlátás öröme lecsillapodott, rátérhetnénk a lényegre – nézett ránk unottan az asztalon könyökölve.

- Mit akar Wildfire?

Az csak hátra dőlt és fáradtan felsóhajtott, végül csak belekezdett valamibe:

- Reméltem, hogy még emlékeztek egymásra.

- A saját csapattársam csak nem felejtem el – forgattam meg a szemem.

- Én nem az Apocalyptica tagjaira értettem Titania, hanem Shadowra.

- Igen, mi van vele? – mutattam lenézően a szöszkére.

- He, ne beszélj rólam úgy, mint az utolsó kukásról! Én is ugyan olyan magas rangon állok, mint te, idióta!- játszotta a sértődöttet.

Hogy ő lovag? Jesszus, manapság minden degeneráltat előléptetnek?! Az, hogy én az vagyok az oké, de hogy ez!

- Hát, a kukással inkább társalognék…

- Te kis…

- Befejeznétek?! – hallottam mögülem főnököm, de asszem egyikünket sem igazán érdekelte. Szóval tovább mondtuk egymásra az igét.

- ELÉG LEGYEN! – kiáltotta el magát katonásan Lizbeth, mire én meg a gyepes agyú is vigyázba vágtuk magunkat ijedtünkben.

- Köszönöm, alezredes. Tehát, a formaságok kedvéért, és a drága kisasszony miatt – mutatott Gwenre –, bemutatom magukat egymásnak. Akkor Allen Gale, avagy Airbender – bökött rá albikámra – és Nathaniel Lightshadow, simán csak Shadow, de nem is annyira fontos – legyintette le, mire a szőke sértetten emelte fel a fejét – Aztán, Raven és Fletcher Trinem, Titania és Shield elementalisták… És Gwendolyn Ordway.

- Öhm, ennek most komolyan mi értelme volt Wildfire? Gwen úgy is tudja, kik vagyunk, szóval…

- Mint említettem, Titania, ez csak a formaság miatt van! – emelte fel a hangját – legszívesebben hagynám az egészet!

 - De ugye ne azt fogja tenni, Uram? – lépett hozzá Lizbeth.

- Te-természetesen!

- Akkor rendben. – lépett odébb, majd kiment az ajtón.

- Szóval, mégis mi a fenét akarsz te tőlünk? Remélem nem csak azért hívattál ide, hogy rontsd a szemem a szöszke látványával – vetettem oda flegmán.

- Valóban! – csapott a tenyerébe Fletcher.  –  A vizsga miatt vagyunk itt?

Kérlek, mond, hogy nem! Mond, hogy nem! Bármi jobb lenne, mint a vizsga, akármi!

- A vizsga? –bámult értetlenül, végül csak elkezdett neki is derengeni valami – Ó, hogy az. Dehogy! Nevetséges. Nem, nem

Huh, KÖSZÖNÖM!

- Mondja már! – dörrent ár a szöszi.

- Azért hívattam ide a Knight urat, és az unokatestvérét, mert a Knight kisasszonnyal, az öccsével és a bájos segítőjükkel együtt Maguké a megtiszteltetés, hogy a keleti küldöttség üdvözlő pariját megszervezhetik, az elkövetkező két- három hétben.

Azt hiszem mind az öten ugyan olyan hülyén bámultunk szórakozott főnökünkre.

- Magyarán: Al, Nate, Gwen, Onee-chan és én fogjuk megszervezni a delegációs bulit októberben? – kérdezte félénken öcsikém.

E.J. higgadt mosollyal a képén bólintott. Erre már az én agyamig s eljutott a dolog.

Nem és nem! Visszaszívok mindet, inkább a vizsga!

-  Ezzel kell együtt dolgoznom?! – bökött rám Shadow.

- He, van nevem is töpszli! – kiáltottam rá.

- Nem vagyok hajlandó ezzel a beképzelt, arrogáns, egoista libával még egy légtérben sem lenni, nem hogy együtt dolgozni! – jelentette ki dacosan.

- Parancs – adta tudtunkra Wildfire még mindig derűsen.

Egy pillanatig csak meredtünk rá, majd Shadow fáradtan felsóhajtott – Legyen.

- Már alig várom! – vágta rá kórusban, halál lelkesen Gwen, Al meg az öcsikém.

- Helyes. – E.J. Elégedetten bólintott majd rám emelte tekintetét – Knight?

Huh, nincs mit tenni… - Vettem – válaszoltam olyan hangnemben, mintha egy retardálthoz beszélnék, ami nem is állt távol a valóságtól.

- Nagyszerű! – dőlt hátra, mint aki jól végezte dolgát – Asszem, ellógom, a gyakorlatit. Semmi kedvem az űző napon mások szerencsétlenkedését bámulni.

- Már megbocsásson Arc knight, de ezt nem teheti – Wildfire pechére Lizbeth visszatért, egy köteg papír társaságában, amit hangos puffanással ejtett elé – Ráadásul ezeket a papírokat is ki kell töltenie, szóval az ebédszünetnek is búcsút inthet.

E.J. felnyögött én meg eleresztettem egy kárörvendő vigyort.

- Ugye nem… - nézet fel halálra vált képpel – nem gondolja komolyan Walker…?

- Lásson hozzá – felelte ellentmondás nem tűrően.

Wildfire felsóhajtott és még egyszer hozzánk intézte szavait – Akkor Knightok, Felső elsősök, Kisasszony, holnap kezdhetik a munkát. Lelépni!

Egy gyors tisztelgés, és mind az öten kuncogva siettünk kifelé. Hallottam még valamit az ajtó mögül, de olyan halkan, hogy szinte semmit sem értettem belőle, szóval nem is törődtem vele. Sietve mentünk minél messzebb, végül kint kirobbant belőlünk a nevetés.

- Jesszusom! Mint a házasok!  - szakadt meg Al.

- Ez még semmi! Láttad volna mikor megjöttünk! Wildfire egy játékegeret kergetett! – majdnem megint a földön kötöttem ki, és ezen az sem segített, hogy felidéztem az előbbit, ahogy Fletchernek és Gwennek sem. Ők is csak jobban röhögtek.

- Azt ki hagytuk? Ne már!

Még egy jó ideig emésztettük a történteket. Végezetül, mikor már lejjebb csillapodtunk Al áttért a munkára. És – mivel Lightshadow, gondolom gyerekes módon nem akart hozzám szólni – megbeszélte velünk, hogy hol, és mikor találkozzunk és vessük bele magunkat a parti szervezésbe. Szerencsésen megállapítottuk, hogy egyikünknek sem volt még szerencséje ilyen eseményhez, nem hogy megszervezéséhez. Végül jókedvűen kijelentettük: Majd csak lesz valahogy!

- Már alig várom! – lelkesedett Al – Biztosan rengeteg kaja lesz! Hmm! Meg majd keresek pár szép táncpartner is! Velem vagy, Fletcher?

- Ööö,oké… - nézett tartózkodón rá.

- Azért engem se hagyatok ki! Amúgy Al, nem akarsz velünk jönni? Már itt vagyunk, van kulcs – kérdeztem meg – Egy házban lakik az egész Apocalyptica, szóval nekünk is van.

- Kedves tőletek, de azzal csak a nappaliba jutnék be. A szobám kulcsa is Electránál maradt.

- Uh, szegénykém… Ha akarod, megguberálhatom a zárat. Első osztályú betörő vagyok!

Al csak mosolyogva ingatta a fejét – Az sem jó. Te is értesz a villámokhoz, szóval te is tudod, hogy Electra megérezné az energiákból, vagy mikből…

- Hmm… Van benne valami. De ha megelégelnéd a csövezést a kuzinodnál, csak szólj.

- Oki, meg lesz! Akkor, csövi! –indult Shadow után.

- Viszlát! – köszöntünk egyszerre.

Az igazat megvallva rosszérzésem volt a bállal kapcsolatban. Igaz, hogy csak vagy tíz éve jöttek divatba, de akkor is túlságosan is őrzi őket. Biztos nem véletlenül. Csakhogy most nekünk kell megoldani az őrséget is.  De nem csak ez volt az egyetlen bajom.

Rá jöttem mit mondott az Arc knight: „Apropó, Titania, Shadow, mostantól a csapatod, az Apocalyptica tagja!” Ez azt jelneti, hogy innentől egy csapatban vagyunk?! Ráadásul mivel mindketten Lovagok vagyunk ezért ő is főnök lesz az Apocalypticában… Nehogy már!!! Eddig az egy csendes kis menedék volt… Hát, ennek is annyi.

  De a legnagyobb gond mégis ez:

Mégis, hogy a fenébe fogok én ezzel a Shadow-gyerekkkel együtt dolgozni?!”

Ennyi ^^ Köszi, hogy elolvastad!

És várom a véleményeket!

KÉPEK:

Al

Nathaniel

Bye:

   Bogi