Raven 10. Fejezet

Helló!

A szünet alkalmából itt a friss!!!  Amúgy tényleg kinek kezdődött még el rajtam kívül az ősziszünet, és meddig tart nektek?

De vissza a részhez! Ééésss ím, vége annak szörnyű előzmény mizériának is! Ismét vissza a jelenbe, s ismét Aven szemszögéből, szóval megint POV váltás!! Megjelenik néhány új szereplő, csak győzzétek megjegyezni... Bár, igazából csak kettő lényegesebb van.

Erről ennyit. Jó olvasást! ^^

10. Fejezet

A főnököm bemutatkozik, avagy az egér elszabadul

„ -  A francba is Trinem muszáj neked mindent, mindig eltolnod?! – hallottam a telefon másik végéről üvöltöző főnököm.  És nem elég, hogy a hangja miatt kb. 15-ös fokú halláskárosodást szenvedtem, a vonal még recsegett is. Minden bizonnyal Wildfire-t nem a Centrumba érte hívásom.

- Jól van, jól van! Felfogtam! Muszáj kiabálnia? A vonal elviselhetetlenül recseg!- feleltem én is ugyan olyan stílusban.

- Valakinek nincsen jó kedve…

- Kinek lenne, ha egyszer otthon kiszadizták? - emeltem fel hangomat. Igen. Már megint vonatozunk… Hála az égnek, hogy a családom üzleti ügyekben, az orvosom csak úgy elutazott, így legalább csak Emma – a technikusom - letorkolását kellet hallgatnom arról, hogy: „Hol vagytok mindig? Mért nem jöttök hamarabb? Hogy tehetted ezt a mesterművemmel?! ”. -  Ez van – Mindegy! Mit szeretne?

- Holnap érkezem vissza a Centrumba, jelenleg Water falls-ban tartózkodok, addigra legyetek a központban.

- Áh, szóval csavargunk, csavargunk? – kérdeztem gúnyosan.

- Ez komoly ügy. – forrázott le.

- Mit keres maga Water falls-ban?

- Hosszú – rázott le egyetlen mondattal – A lényeg az, hogy holnap délben jelenjetek meg nálam. Szeretném kikérni valamiben a véleményed.

- Hű, mi van? Csak nem ad kivételesen a szavamra? – nem bírtam kihagyni az alkalmat, hogy szemétkedjek E. J.-jel egy kicsit. Elvégre én, mint a katonaság egyik elismert tagja, nem számítok gyereknek. Komoly felnőtt vagyok, elvileg. A véleményem is nyom a latba… Király!

- Jobb lenne, ha nem feleselnél. Még mindig a főnököd vagyok, Raven – intett le engem, de természetesen nem izgatott, egy kicsit sem:

- Nincs elég miniszoknya a környéken Uram?

Egy fáradt sóhaj volt mindössze a reakciója szoknyapecér főnökömnek – Nem is hiszed mennyire. Minden nő hosszú nadrágot visel… De most komolyan! Hogy tudtok ti nők ennyire férfiasan öltözködni? Minden nemű női bájaitokat eltüntetitek…

- Aha, csak nehogy meghallja itt, mit mond Lizbeth… - utaltam szárazon, Wildfire jobb kezére Lizbethre, a kemény alezredesre.

- MI?! Walker alezredes ott van a közeledben?!  Miért nem szóltál?!  Elnézést Wal…

- Nincs itt! – vágtam már szinte sikítva a szavába – Jézusom! Hogy tudsz ennyire félni attól a nőtől? Elvileg te vagy az egész Centrum, ha nem az egész Monarchia legnagyobb nőfalója.

- Az előbb még magázott.

- Az előbb még tegeztél…

- Ezt még meg fogod bánni, ugye tudod?

- Nem különösebben izgat a dolog…

- Mindegy. Akkor holnap délben. És nehogy el…

- Jó, jó felfogtam! Ott leszünk! Visszhal! – nyomtam ki azonnal a telefonom. Semmi szükségem arra, hogy végighallgassam megint a hegyi beszédét.

Megkönnyebbülten vágtam le magam az ülésbe, mikor vissza értem.

- Na, mi volt?

- E. J. Megint egy vérszívó rabszolgahajcsárként viselkedik – jelentettem ki majd hátra dőltem.

- Mit mondott?

- Holnap délre Centrum, rendi főhadiszállás, beparancsolt minket. Most Water falls-ban henyél, de azt nem mondta meg, hogy mégis mit keres ott. – legyintettem.

- Velem mi lesz? – hallottam Gwent mellettem.

- Ja, lerendeztem. A Centrumban aláfirkantasz három papírt és kész, tag vagy. De hivatalosan csak újévtől –feleltem elgyötörten. Mért mindig nekem kell mindent megoldanom?!

Hogy mi van? Igen… Gwent is magammal rántom. Legalább lesz neki is munkája, meg állandó szállása, és mivel csak kisegítő lesz, nem küldhetik harctérre sem. Ezért (is) állt le velem veszekedni Wildfire. De én mindig elérem, amit akarok.

- Holnap? Hmm… - gondolkodott el testvérkém – Holnap lesznek a vizsgák is, nemde?

Azt hiszem erre a kijelentésre az átlagtól is jobban elsápadtam:

- Csak azt ne! Ugye Wildfire sem akarja azt, hogy vizsgáztatók legyünk?! –sopánkodtam.

- Passzolom. De ha igen akkor én vállalom! – lelkesült be már megint hamar – Nagyon jó lehet új tehetségeket felfedezni!

- Elég volt egyszer végig szenvednem mind az négy pontját ennek a siralomnak nem akarom megint ott dekkolni! Nem fogok a napon ácsorogni és mások bénázását bámulni!

- Tudtommal nem csak a gyakorlatit tartják meg. Hanem az írásbelit, a szóbelit és gyakorlatot is egy napra sűrítik.

- Hogy-hogy? – lepődtem meg – Az összes jelentkező kölyköt előbb elviszik a túlélőpróbára leöletni, aztán nézik meg, hogy a túlélők közül kinek volt érdemes keresztülmennie ezen az egészen?

- Te is tudod, hogy mi túlélőpróbánk volt az utolsó. Azóta 16 éven aluliak nem is jelentkezhetnek… - forgatta a szemeit.

- Erről nekem tudnom kellett?

- Amúgy, arról még én is hallottam, Aven… - jegyezte meg Gwen.  És igen a becenevemet használta, mert nekem olyanom is van! És igen, tudom, hogy ez egy fiúnév, de kit zavar?

- Ez most komoly?! – néztem rá hitetlenül. Bár nem nagy csoda, ha tud az Apokalipszisről. Végül is elég nagy pórt kavart az élőhalottak megjelenése…

- Igen.

- Akkor már megint én vagyok az alulinformált…

- Mindenesetre, legalább a vizsgalapokat ne nekünk kell javítani, ha délre kell ott lennünk.

- Huhh… - könnyebbültem meg. Mindennemű papír- és szortírozási munkát utálok, szóval legalább ez a gondolat vigasztalt – És ha nem a vizsga miatt, akkor miért kell taliznunk?

- Ismét csak passzolok– vont vállat felsóhajtva – Eddig sem izgatott az Arc Knight, mért most kezdenél el aggódni miatta? És az is lehet, hogy talált valamit a vízzel kapcsolatban.

- Ja, lehet… - hagytam rá.

*

- Szerintem, csak idegesíteni akar minket – adtam hangot véleményemnek, ahogy felfelé baktattunk a centrumi főhadiszállás kilométer hosszú lépcsőjén.

- Miért tenné?

- Két okból: Az első, hogy utálja, ha csak neki kell dolgoznia, nekünk meg pihenni kell. A második pedig, volt egy kis szóváltásunk telefonon és azt mondta meg fogom bánni – vakartam feszengve a fejem.

- Jaj, Onee-chan! Muszáj neked, mindig megcsinálnod a bajt?

- Nem tehetek róla, az ő hibája, hogy fél Lizbeth-től, nem az enyém…

- Ebben van valami… Sose tenné meg ő az első lépést… - gondolkodott el.

- Még szép! E. J. egy idióta!

- Ki az idióta, Titania? – hallottam a hátam mögül, egy szem főnököm, ahogy elementalista nevemen hív. Táttá-rá végem van!

 - Senki, senki! – hadováltam - Wildfire, had mutassam be Gwent – mutattam rá terelés képen – Ő az új tagja az Apocalypticának!

E. J. Végignézett rajta, majd el is kezdte kiskutya módjára körbeugrálni – Üdvözlöm, kisasszony, E. J. Wildfire Arc Knight vagyok, a Futótűz elementalista, de nyugodtan szólítson csak E. J.–nek! – rázta nagy bőszen szegény lány kezét, aki értetlenül bámult fekete hajú, sötétkék szemszínű, jó kiállású, ámbár – véleményem szerint – halál sötét és szoknyapecér főnökömre – Szabad tudnom a becses nevét a bájos kisasszonynak?

- Gwendolyn Ordway… na-nagyon örvendek! – hajolt meg.

- Gwen, ő nem a Dalai láma, hogy térdre kéne hullanod előtte… - jegyeztem meg szárazon, szem forgatva.

 - Csak a főnököd – nézett fel rám az édes – Milyen gyönyörű neve van, hölgyem…

- Uram nem kéne kislányokat molesztálnia, mikor ennyi munkája van – lehetett hallani Wildfire háta mögül egy határozott női hangot.

- Wal-Walker alezredes! Én ne-nem is…

- Ne is magyarázkodjon! - intette le szerencsétlent Lizbeth. Nem csodálom, hogy mit eszik rajta az Arc Knight. A csaj gyönyörű és a szőke haját úgy irigylem… Viszont annyira határozott tud néha lenni, hogy mindenkire képes a szívbajt hozni - Oh, Aven, Fletcher, itt is vagytok?  Mégis mi a fenét csinált maga, Uram? – rivallt rá.

- El-elnézést. Akkor kérem, kövessetek! – indult el valami méltóság félét összegyűjtve. És ismét egy kilométert baktattunk…

*

- Maguk mégis mi az ördögöt művelnek?! – kérdezte elhűlve Wildfire, ahogy beléptünk a terembe.

- Mi, csak-csak takarítunk! – vágta rá az asztalon ácsorgó slepp egyike, mire az összes a ruhája sarkával neki állt a csillárt „takarítani”.

- Egér van a szobában – sóhajtott fel az egyikük, talán Andrew hadnagy, mire mindenki legnagyobb döbbenetére abban a pillanatban már Wildfire is ott termett a bútordarabon.

- Helyzetjelentést, azonnal! Merre látták utoljára?! Felperzselem! – hadonászott össze-vissza és már neki kezdett tüzet „gyújtani” a drága elementalista főnököm.

- Micsodát? – jelnet meg mögöttünk a termetes Strongman bácsi.

- Egér van a…

A bácsi abban a pillanatban sikoltozva ugrott a férfitársaság közé. Csakhogy, mivel már így is elég sokan álltak a szerencsétlen bútoron, és mivel Strongman bácsi egy két lábon járó hústorony, az asztal, a landolásával együtt ripityára tört és a rajta tespedők a szélrózsa minden irányába elszálltak.

Mondanom sem kell, hogy ezt mi a háttérben döbbenten bámultuk.

Végül a – még mindig a földön fekvő – Arc Knight előtt elsétált Lizbeth kiskutyája, Démon szájában valami szőrös izével.

- ELKAPTA! – kiáltotta el magát elhűlve főnököm.

Démon boldogan sétált gazdájához és oda adta a szájában tartott dolgot.

- Uram, nem akarom kiábrándítani, de az, amit maga hajkurászott egy játék egér.

És én eddig bírtam. Kirobban belőlem az eddig oly nehezen visszatartott nevetés. Végül, a padlón találtam magam, ott fetrengetem tovább. És ezzel nem csak én voltam így, ha nem is ennyire durván, de az összes kívülálló jót szórakozott, még Lizbeth is, habár elég visszafogottan – Ennyit erről E. J! Elástad a saját és az egész férfi nem méltóságát egy perc alatt! – sírtam még mindig a röhögéstől.

Főnököm füstölögve állt fel. Gondolom azt mérlegelte, hogy a játékegér helyett, nekem kéne odapörkölődnöm – Trinem, eddig kételkedtem, de most már biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem a felől, hogy iderendeltelek.

- Igaz is… - tápászkodtam fel – Mért is kellett ide jönnünk? Apropó, kifizettetem veled az útiköltséget!

Már fel sem vette, amit hozzá vágtam. Végül kárörvendőn elmosolyodott. Ez nekem nem sok jót jelent… Azt hiszem, végem van.

- Van két meglepetés vendégem számodra, mint az Apocalyptica vezetőjének – lett még letörölhetetlenebb az a büdös vigyor a képén. Én pedig kezdem elsápadni, megint.

Abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Amint megláttam kik állnak ott, nem tudtam megszólalni – ami nálam elég ritka jelenség.

Nem örültem az egyik vendégnek. Nagyon nem.”

Ennyi lenne! Remélem nem akadtatok ki és tetszett! 

Apropopó, úgy döntöttem, hogy a kari képeket inkább egy másik oldalra töltöm fel és akit érdekel az rálép. Ne csúfítsa mán itt ez a sok kép az alapjába véve sem jóképű oldalt! Ha bármi baj lenne a képekkel, (mondjuk, hogy nem jön be) akkor szóljatok, hogy hanyadik feji, melyik képe és akkor megpróbálok korrigálni :) És az utóbbi fejikben is ( kivétel az előzmények) átalakítom ilyenre:)

Szóval, KÉPEK :

E.J.

Lizbeth

Bye:

               Bogi