Raven 19. Fejezet

Helló!!!

Bocsi az egy napos csúszásért, tegnap nem voltam gépközelben -.-" Gume!!!!

Ezenfelül, kinek milyen volt a szünet? Én egy kicsit sem pihentem ki magam sőt! Most, hogy a félévi vizsgák a nyakamon vannak  többet tanultam mint a suliban általában szoktam!!! Öcsém, öt év biológia tananyagát vettem, át a hétvégén... Huh, hál' istennek, hogy végre tudom!!!

Ezen felül itt hoznám a következő részt!!! Nem tudok semmi különlegeset mondani csak annyit, hogy jó olvasását!!! ^^

19. Fejezet

A küldött

„- Idióta! Fejezd be! – ütöttem le egy vaskos könyvvel szöszikém.

 - Ezt meg mégis mi a nagyanyám térdkalácsáért kaptam?! – rivallt rám.

- Még kérdezed?! – kiabáltam rá – Te mered magadat könyv-pártinak nevezni?! Hogy tudsz, ennyire güzü módjára turkálni a kötetek között, ráadásul a Központi Városi Könyvtárban?! Nem szégyelled magad?

- Mit kéne? Ide úgyis kötelesek beengedni, tudod, ez a könyvtár a rendieknek van fenntartva! – próbált meg védekezni.

- Mit izgat ez engem? Legalább lehetnél annyira tapintatos, hogy belegondolsz szegény Naominak mennyit kellett kuncsorognia, hogy bejuthassunk a privát szárnyba! Tudod te, hogy meg fogja szívni, ha tönkreteszel itt bármit is?!

- Kérlek, bánjatok szépen a könyvekkel… - kérte halkan, félénk arccal, Naomi, ahogy éppen magához ölelt egy szerencsétlen „áldozatot”, amit a szőke elhajított.

- Hahó! A publikus szárnyban nem találtunk semmit! – lépett be kiáltozva Gwen az ajtón öcsikém mellett. Naomi és én erre lepisszegtük – egy kicsit sem finomkodva. - Upsz, bocsánat! – mosolyodott el kínosan, majd észrevette, hogy a kötetet még mindig szorosan magához szorító, rövid fekete hajú, egyenruhát és szemüveget viselő félénk lányt, és értetlenkedve nézett rá – Ő meg kicsoda?- derült mosolyra az arca.

- Ja, tényleg! Nem ismeritek egy mást! Ő itt Naomi Liber, itt dolgozik a könyvtárban. Ő juttatok ide be minket – mutattam be.

- Na-nagyon örvendek… - hajolt meg – Még Aven intézte nekem a munkát két éve, azóta itt dolgozom...

- A lányka nem semmi, képes bármit szó szerint idézni, amit olvas akármilyen hosszú is! Nagyon beteg! – karoltam át.

- Ugyan…

- Apropó, köszönöm, hogy behoztál minket ide!

- Ugyan, semmiség… ez a legkevesebb… - bújt elő a könyve mögül, mosolyogva – Sajnálom, hogy nem tudok többet segíteni – kezdett el mentegetőzni – de, a Paladinnak fenntartott titkos adatokhoz még nem jutottam hozzá elég időre ahhoz, hogy azokat a dokumentumokat, amikre nektek szükségetek lenne, el tudjam olvasni…

- Rá se ránts! Maximum E.J.-t engednék be, de ő meg olyan tunya, hogy még az eszébe sem jutna a könyvtár közelébe jönni. – legyintettem le szórakozottan, miközben egy könyvet tettem vissza a polcra.

Naomi félénken felnevetett, majd mikor már senki sem figyelt ránk a teremben lassan mellém somfordált és azt a vaskos könyvet, magunk elé tartotta – Ha kiürül a könyvtár – súgta nekem összeesküvő hangnemben – ki tudok hozni pártitkosított iratot és jelentést az archívumból, ha szeretnéd. – nézett rám még mindig erősen fókuszálva

Felhúzott szemöldökkel takartam magunkat jobban a könyvvel – Komolyan?

Naomi nagy komolyan bólintott, majd ahogy odébb nézett hisztérikusan elkiáltotta magát – Ne, ne!

Ugyan is Nathaniel gondolt egyet, és neki állt az árnyékaival végigtapizni a könyvtár összes kötetét. Az egész terem tele volt fekete ágacskákkal, a teremtőjük pedig elégedett vigyorral szemlélte teremtményeit.  Fletcher és én egységesen ugrottunk rá és terítettük földre, miközben Al elkapta és hátra csavarta a kezét. Szöszikém persze azonnal kapálózni kezdett így mi lepottyantunk róla, Allen meg elengedte.

- Belétek meg mégis mi ütött?! – replikázott – Csak véget akartam vetni a keresgélésnek!

Naomi az egyik olyan szerzeményt, amit Shadow árnyéka érintett úgy ölelgette magához, mintha a tulajdon gyermeke lenne. – A könyvtár egészterületén tilos elementedge-t használni! – szedett össze végre valami bátorság-félét – Bármely nemű művelet, súlyosan károsíthatja a lapokat… Jut eszembe! – fordult felém – Szerintem most senki sincs az archívumban, gyorsan bemegyek, összekészítek egy dossziéra valót azokból az esetekből, amik ehhez hasonlóak voltak… Mindjárt jövök!- viharzott el, persze a maga precizitásával és megfontoltságával.

Mikor Naomi elszaladt, mi még tovább kutakodtunk. Bő félóra elteltével Nathaniel hulla fáradtan terült el a padlón és nyöszörögve húzott ki maga alól nem egy vaskos irományt – Elegem van! – motyogta a padlónak.

- Sosem végzünk – sóhajtott fel kimerülten Al, ahogy már a harmadik kb. másfél méter magas könyvoszlopot építette fel az eddig átnézett kötetekből.

- Már az a karom is fáj, ami nem is igazi – fogtam meg az illesztésem a jobb vállamnál, túl sokat cipekedtem.

- Nem jutunk egyről a kettőre…

- Na, akkor szedjük össze: Adott két csökkentértelmű, akiknek még az arcát sem ismerjük…

- Ahogyan az indítékaikat sem!  - szólt közbe az épp felülő szőke.

- Igen, erről eddig fogalmunk sem volt, köszönjük Főtörpe –intettem le – Ezenfelül, a személyazonosságukról halványlila segéd fogalmunk sincsen.

- És pluszba az egyik tudtommal bosszút is esküdött neked! – dőlt a vállamnak.

- Úgy van! – löktem le mire hatalmasat koppant a feje a padlón.

- HÉ! Elmebeteg liba!

Figyelmen kívül hagytam a szöszit és „hatalmas” fájdalmait és inkább folytattam:

- Mindezen felül, azok ketten olyat keresnek, amire nekünk is szükségünk lenne, ráadásul nem is akárhogy. Azok a lángok – puszta említésüktől kirázott a hideg – nem emberek voltak – inkább tereltem a témát - Hé, Gerlepár, találtatok valamit? – fordultam a földön ülve a még mindig keresgélő testvérkémhez és Gwenhez.

- Hé! – kiáltottak rám egyszerre – Mi nem is…

- Ja, persze, persze – legyintettem kuncogva.

Közben Lightshadow is oda somfordált mellém, és ő is hasonló hangulatban tett kommentárt:

- Mi természetesen hiszünk nektek, Gerlecicák! Ugye, Trinem? Asszem komolyan kitúrtak a „Kedvenc női ismerős” kategóriából – kezdtünk el röhögni.

- De mi nem is! Mit gondoltok?! – jött ismét szinkronban a válasz. Végül rá eszméltek, hogy mér’ is húztuk őket tovább és inkább igyekeztek minden felé nézni, csak nem egymásra.

- Ez akkor sem igaz… - motyogta sértetten testvérkém.

- Egyet értek, hülyeség… - mormolta egyetértően Gwen.

Erre mi már Nathaniellel egymást támogatva szakadtunk a röhögéstől, majd – fogalmam sincs hogyan – egymás hegyén-hátán feküdtünk a földön és természetesen nem hagytuk abba a nevetést. Al meg csak mosolyogva ingatta a fejét, de hogy most újdonsült párocskánkon, vagy miattunk, akik még mindig szó szerint a földön fetrengtünk a nagy nevettünkben, nem tudom. Áh, fogalmam sincs, áh dehogy!

Mikor kellőképpen kiröhögtük magunknak, ismét neki veselkedtünk a reménytelennek tűnő keresgélésnek. Egy picivel később szöszikém megszólalt:

- Amúgy Naomi hol van már? Sokat késik, már vagy negyven perce elment…

Összenéztünk a többiekkel – Igen, azért ennyi ideig csak nem tart egy dossziét kihozni – jegyeztem meg mellettem Fletcher.

 Fogtam és becsaptam a kezemben tartott könyvet és felálltam – Mennyünk, keressük. Biztos ráborult egy könyvespolc, vagy tudom is én – megvártam még a többiek is összeszedik magukat, majd elindultunk az ajtó felé barátnőmet megkeresni.

Ahogy fel-alá járkáltuk a folyosón, egyszer csak elkezdett rengeni a föld. Lépteinket megszaporázva igyekeztünk a rengések kiinduló pontjához. Átvágva pár folyosón az archívum mellett található gyűlésteremhez érkeztünk. A máskor rendezetten álló bútorzat most egymás hegyén-hátán állt. A helység közepén valami furcsa szerzet állt a dossziét szorosan magához szorító Naomi száját.

Egy pillanatig azt hittem, ismét Crimson lesz az, de abban a pillanatban, hogy jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy semmi köze sincsen, külsőleg legalább is.  A haja rövid és barna volt és a szeme sem rikító kék, hanem szintúgy barna. Természetesen neki is megvolt a maga bogaras külleme és ehhez csak plusz volt a kezében tartott kasza, melyet mikor a padlóhoz érintett megrengett a föld.

- Na, jó drágáim, essünk túl a bemutatkozáson,? – mosolygott szórakozottan, miközben egyre erősebbek lettek a rengések – Leo vagyok! Szuper név, nem igaz ? – kacsintott.

- Király… egy selyemfiú…

- Hogy mi?! Kikérem magamnaaak! – váltott nyűgösre hangja, ezzel együtt felemelte kezét és szórakozottan suhintott végig vele a termen, erre a teremben nem egy dolog kapott lángra, a falon lévő képek is lassan pörkölődni kezdtek. A kezem az arcom elé tettem, védve magam. A helységet szinte azonnal betöltötte a füst.

A következő pillanatban egy erősebb széllökés elfújta a tüzet és az összes füst, Al jóvoltából, a bizonyos selyemfiú arcába landolt. Míg az teljesen ki volt készülve attól, hogy „mi lesz így a gyönyörű arcocskájával” fogtam magam és az addigra már karddá alakított nyakláncommal nekirontottam. Csak egy mélyebb vágást sikerült rajta ejtenem, mert addigra eltűnt a szemem elől.

- Nem is rossz, kislány – húzta végig sérülésén az ujját – Te aztán belevaló vagy!

- És még csak meg sem erőltettem magam – vontam vállat – De ha nem szeretnéd, hogy a legjobbat is megmutassam, akkor engedd el Naomit.

- Valaki nagyon makacs– mosolyodott el önelégülten – Még egy kicsit szórakozzunk, okés? – emelte felém a fegyvert tartó kezét.  A következő pillanatban nekem rontott volna amennyiben Nathaniel nem áll mellém és nem húz elém egy pajzsot.

- Idióta! Ne roncs már ajtóstul a házba! – rivallt rám.

- Bocs nem tehetek arról, hogy én vagyok az egyetlen harctéren is bevethető ember!

- Nem mintha annyira hasznos lennél. És amúgy is, ki a használhatatlan semmire kellő bolha?!

- Te! Lennél annyira kedves és csinálnál is valamit, ahelyett, hogy feleslegesen jártatod a szád?- nézett rá flegmán.

- Aj, már! Olyan viccesek vagytok ti ketten! De nem csináltok semmit. Micsoda bagázs! Ez el kell panaszolnom Crimsonnak…

- Crimson? – emeltük fel egyszerre a fejüket. Nathaniel meg végre hajlandó volt meghallgatni a tanácsom és végre tenni valamit. Néhány árnyékkal a falhoz szegezte Leot.

- Neki dolgozol? – kiáltottam neki – Mért vagy itt? A víz elkészítésének módjáért?

-Á-á! – ingatta a fejét – Az már mag van. Most már csak a nyomokat tűntetem el.

- Meg van? – néztem rá – Áruld el!

- A kis akaratos! Biztosan te leszel Raven. A hadsereg egyik nagy reménysége, erős egyéniség, ezzel szemben, ha nincs mellette valaki, teljesen sebezhetővé válik – emelte rám a tekintetét – vagy csak egyszerűen pszichopatává tesz – suttogta nekem – Igazam van, Melody?- vágott önelégült mosolyt.

A mondandójától teljesen lebénultam. Honnan tudhat ez ennyit rólam?! Mégis honnan van egyáltalán fogalma erről az egészről? Hogy tudhatta meg a lényemnek ezt teljesen eltemetett részét is?!  Lassan indultam felé, mit sem törődve azzal, hogy többiek meg akartak állítani. Azokat az árnyékokat, a miket a szőke küldött felém, hogy megállítson, egy suhintással eltüntettem. Töretlenül mentem felé egyre elhomályosodó tekintettel, majd közvetlenül előtte ráemeltem tekintetem – Honnan…?

- Nem csak neked vannak különleges képességeid – kacsintott rám.

Abban a pillanatban egy forró széllökés csapott meg, majd Leo kiszabadult. Végül csak annyit éreztem, hogy a kezeit a nyakamra szorította, és két méterrel a padló felett lebegtem ég és föld között, miközben folyamatosan egyre magasabbra kerültünk. Leo önelégülten vigyorodott le a többiek felé:

- Búcsúzzatok el a barátnőtöktől!”

TBC^^

Képek:

Naomi

A selyemfiú...izé akarom mondani Leo

Gwen - róla már olyan rég raktam képet

Nate

Bye:

   Bogi