Raven 8. Fejezet

Hellooo!

Első körben is elnézésetek kérem, hogy nem volt friss, de büntiben voltam (megvan az első kémia 3-mas -.-")

Ezenfölül, ím itt van még egy förmedvény és igen még egy előzményes bisz-basz -.-"... ÉS a kövi is az lesz, so készüljetek lelkiekben!

Jó olvasást! ^^

8. fejezet

A vég kezdete

Reggel volt, mindenki iskolába ment. A lány az út mellett állt. Meg sem szólalt, csak szürke egér módjára várt.

- Helló! – hallotta közvetlenül a háta mögül a kiáltást.

Ijedten fordult meg és azzal a lendülettel leütötte a mögötte állót, mire az, az ütés erejétől hátra esett.

A lány, mikor meglátta, ki volt az ijedten ült le mellé – Daniel! Úúú, nagyon bocsánat! Nem tudta ki vagy így hirtelen. Tényleg sajnálom.

- ÁÚÚ! Hogy tudsz lány létedre ekkorát ütni, most komolyan?! – fogyta fájdalmasan a fejét.

- Nagyon sajnálom… – mondta félénken – N-nem akartam…

- Na, mindegy – sóhajtott fel, majd talpra állt –Amúgy, mit keres megint itt?

- Nem egyértelmű? Megvártalak.

- Ugye tudod, hogy még egy kicsit korán van, ugye? Még simán aludhatnál. Mért kelsz fel akkor hajnalok, hajnalán?

- De ha elaludnák, akkor nem is várnál meg, igaz? – mosolyodott el.

- Úgy van, nem várnálak meg – vágta rá.

A lány csalódottan kiáltott fel – Da-Daniel, te kőszívű! Pedig én mindig megvártalak!

- Egyszerűen otthagynálak. Nem zavarna a dolog – felelte a legnagyobb természetességgel a hangjában.

A fekete megszeppen motyogott – Miért vagy ilyen kőszívű...?

- Csak vicceltem! – fordult hátra vigyorogva – Mindenképp megvárnálak!

A lány pirulva elmosolyodott – K-köszönöm… - ekkor orra bukott, valakinek a kitett lábában botlott el.

- Hé, nézz már a görbe lábad elé, Szörnyike!  - kiabált rá a lány, aki elbuktatta.

- Bo-bocsánat… - motyogta félénken.

- Ha azt hiszed, hogy ezzel le van, rendezne, akkor egy picit eltévedtél – kapta el a hajánál fogva és visszarántotta.

- HÉKÁS! Békén lehetne hagyni! – kapta el a kezét a barna - Ha valami probléma van, akkor velem kéne előbb megbeszélni, értve vagyok?– majd visszahúzva a feketét elindult vele – Minden rendben, Kismadár? – fordult felé.

- Persze. – Igazította, meg haját – Ő csak egy az utálóim közül. De azért köszönöm. Amúgy meg még haragudni sem tudok rá, inkább sajnálom, a Murder este őt foglya elkapni.

- Ne viccelj már! Kb. egy hónapja csapott le utoljára. És mégis most hogy?

- Pont ezért. Mindenki figyelme lankad! És… még az is rá fog segíteni, hogy ma elkapom azt a szajhát… - suttogta indulatosan.

- Mi?

- Semmi, semmi – legyintett.

Aznap este a halott lányt egy telefonfülkénél találták meg, a Melody Murder lecsapott. 

 

A lány egyedül sétált a forró nyári napsütésben.  Lassan, kedvetlenül. Találkája volt. Lassan befordult a park egy elhagyatott zugába, majd megáll és megszeppent hangon elkiáltotta magát.

- Itt vagyok. Mégis ki maga? És mit szeretne tőlem?– fordult körbe.

- Szóval, megkaptad az üzenetem? – lépett elő egy fa takarásából egy férfi – Nem gondoltam volna, hogy eljössz, főleg mert valamilyen úton-módon közöd van a Melody Murder-höz...

- Mi?! – hátrált ledöbbenten – Mit mond? Nem értem… Mi- mi van a Murder-rel?

- Oh, milyen faragatlan vagyok! Még be sem mutatkoztam. A nevem David Albert, a helyi rendőrfőnök, én nyomozok a Murder ügyében. Bizonyára ismered a lányom Alice-t.

A lánynak akaratlanul is ökölbeszorult a keze, a rendőrség hallatán.

- I-igen, valahogy úgy… - felelt félénken -  De sosem voltam vele sem jóba, úgy, mint bárki mással a környezetemben… És a tanév vége óta nem is találkoztam vele…

- Nem véletlenül, megölték.  A tanítás végén, este egy telefonfülkében találták… Nem csonkították meg annyira, mint a többi áldozatot eddig. Remélem nem szenvedett sokat… De szerintem erről te sokkal többet tudsz, Melody Murder. – emelte rá határozott tekintetét.

- Nem értem… - nézett rá, ártatlan szemeket meresztve rá, de legbelül teljes erejéből átkozta a férfit.

- Szép alakítás mondhatom. Téged, mint mindenki szemében teljesen ártalmatlan személyt sosem vádolnának meg. Ráadásul amilyen ártatlan arcot tudsz, vágni senki sem gyanakszik rád. Még én is kételkedtem egy pillanatig, hogy biztosan te vagy-e az én emberem, aki megölte a lányom… De e mögött az álca mögött bármi megbújhat, főképp egy megtébolyodott lélek.

- Sa-sajnálom, még mindig nem tudtam fel-felfogni.

David keserűen felnevetett –  Oh,  tényleg? Akkor, tavaly, pontosan tíz hónappal ezelőtt mért hagytad abba az éneklést? A tanárnak azt mondtad, hogy azért mert félsz a társaidtól. Ez egy picikét még sántít, de mégsem ez buktatott le, hanem az, hogy öt hónapja a Murder tevékenysége minimalizálódott, így ki lehetett következtetni, hogy ki, mikor, és miért esik áldozatául. Ráadásul ezzel együtt a te önbizalmad is nőtt. És ez a te helyzetedben nem kis szó…

- Kérem, ne mondjon ilyeneket! – könyörgött a lány

- Vége a színjátéknak! Már nincs  már értelme ennek az egész „Gyenge kislány vagyok, könyörgöm, ne bántson” álarcnak, nincs értelme. Lebuktál Melody Murder.

A lány rettegve lépett hátrébb, mindaddig, amíg bele nem ütközött a mögötte álló két férfibe- Nem mész te sehova – vigyorodott el az egyik bosszúszomjasan, majd a nyakánál fogva felemelte és gyomorszájon rúgta úgy, hogy a lány szájból ömlött a vér, s az ütés hatására el is ájult.

- Uraim, ha lehet azért kíméletesen bánjanak vele. Megértem, hogy éreznek, de meg kell várnunk azt, hogy bevallja, vagy, hogy olyat tegyen, amiért elítélhetjük.

Erre a férfi küldött egy haragtól izzó pillantást, de azon felül belegyezően bólintott.

- Rendben.  Vigyék el a kunyhóba. Akkor a vallatást magukra is bízom, lehetőleg ne alkalmazzanak erőszakot.

- VÁLASZOLJ MÁR! – nyomott el még egy izzó cigaretta csikket a lány hátán.

A lány egész testét - csakúgy, mint körülötte mindent -, vér borította. A háta tele volt mély vágásokkal, melyek még mindig ontották magukból a vöröslő folyadékot, a több helyen hatalmas lila foltok tarkították, nem is beszélve a sok apró kör alakú égési sérülésekről, amiből az imént gazdagodott még eggyel.  

Erőtlenül felemelte bedagadt arcát. De már azt sem tudta megtartani, végül eszmélet vesztve hanyatlott vissza és csak a láncok tartották, amivel kikötötték őt.

- SZÓLALJ MÁR MEG! - rúgott bele.

- Már nincs értelme, elájult, megint – sóhajtott fel a másik – hé, szerintem abba kéne már hagynunk. Szegényke már eleget szenvedett, és lehet, hogy indokolatlanul.

- Ha nem válaszol a kérdéseinkre, akkor el kell érnünk azt, hogy akcióba lendüljön. És ez a legjobb módja annak, hogy valaki kikészüljön.

- De ez már nem azért csinálod. Mindketten tudjuk, hogy ez már személyes.

- Kussolj! – üvöltött rá – Te… te is tudod, hogy ő ölte meg! Hogy tudnám ennyiben hagyni?!  Igen… most ő is átérzi egy kicsit – kapott le az asztalról egy injekciót, amit azzal a lendülettel a lányba döfött, mire az kiáltva ébredt fel – Gyerünk! Ébredj! Még sok dolgunk van – nevetett fel félőrülten.

Felemelte a kezét. Egy kést tartott benne. De abban a pillanatban összeesett, úgy, mint a társa.

Mögöttük a fiú állt, valami pisztolyféleséggel a kezében. Elszörnyedve bámult a megkínzott lányra.

- Uramisten jól vagy?! – szedte le róla a bilincseket.

A lány erőtlenül elmosolyodott és hasonló bólintást adott válaszul.

- Gyere, menjünk el innen! – támogatta. A lány a padlón heverőket vizslatta – Ne félj, csak sokkoló volt, nincs komoly bajuk – indultak el.

Fél órája futottak. A Fiú tíz méterrel a fekete előtt, mert az nem tudott lépést tartani vele. Így ő hamarabb beleütközött a felfegyverkezett rendőrségi-blokádba.

- Egy civil? – lépett ki közülük egy nő, valószínűleg az osztag parancsnoka – Az egész környéket lezártuk!

- Ez… ez mégis mi? – nézett végig a kommandósokon – Mi a pokol folyik itt?

-  Ez gondot jelent… - gondolkozott – Beszélek vele! – indult felé.

- Parancsnok, ne hozzon egyedül döntéseket! A feladatunk, az, hogy kiiktassuk a Murdert!

- Pofa be! Egy civil bejutott a blokád mögé, ez azt jelenti, hogy nem kerülhette el a Murder-rel való találkozást, és mégis életben maradt. Ezzel valami nem stimmel!

- A fenébe is magával!

Töretlenül lepett elé, és viszonylag normál hangnemben kérdezgetni kezdett- Mit keresel itt? Nem találkoztál valaki…

- Halló! – szaladt arra felé a lány vidáman, majd elbotlott és végig csúszott az aszfalton.

A lány látványára szinte mindenki ijedten tántorodott meg – Ez nem lehet… - nézett megrettenten – A Melody!

- Hékás, jól vagy? Nem esett bajod?! – indult el felé aggódón a fiú.

- Vigyázz, hallod?!  - a nő a fiú után futott, és hátulról elkapta.

-  Mi a fene… Eresszen már el! – kapálózott.

- Figyelj, ez a lány meg fog ölni! – szorította erősebben.

- Miről beszél?! Maga megőrült! Eresszen el!

A lány megszeppenten bámult fel. A háttérben a katonák zúgolódása egyre hangosabb volt.

- Ha ezt csináljuk, el fog menekülni. Parancsnok felejtse el a fiút! Mennyen el onnan! Így lehetetlen bemérnünk a célpontot!

A lány Könnyes szemmel, erőtlenül állt fel – Daniel, mi folyik itt? M-mi a baj? – nézett rá gyámoltalanul – Daniel!

- Istenem… - lépett hátrébb a parancsnok – Te… Mégis mi történik itt? – bámulta.

Ebben a pillanatba a fiú ellökte magától és karon ragadva a lány futni kezdett vele – Haven, meneküljünk!

- Várj!

- Pokolba, a legrosszabbkor! – fordult a katonák felé az egyik tiszt – Ne hagyják Murdert elmenekülni!

A kommandósok felemelték a fegyverüket.

- Várjanak! Itt valami nem stimmel! – kiáltotta el magát a nő, de már addigra elsült néhány fegyver, viszont senkit talált el –Tüzet szüntess!

- Nem hagyhatjuk elmenni! Álljon félre! Ne figyeljenek a Parancsnok asszonyra!  - szólalt meg a felette álló tiszt – Ha hezitálunk, mi leszünk azok, akit kivégeznek!

- Igaza van – emelte fel egy másik férfi a kezét jelezve ezzel, hogy tüzet nyithatnak - Célozz!

Mindenki felemelte fegyverét, itt már nincs ellent mondás.

- Meg fognak ölni minket… - állt a lány mellé, majd ellökte a lányt.

- Daniel…

- Fuss!

- TŰZ!

- ELÉG!- kiabált hangosabban.

És a puskák eldördültek…

Ennyi lenne.^^ Remélem tetszett!

    Bye:

       Bogi