Raven 2. fejezet 1/2

Helló!!!

Ééééééés, indul a szokásos bocsánat özön:

BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! SAJNÁLOM!!!BOCSÁNAT!!! 

De tényleg!!!!! A magyarázat: Bünti, bünti hátán, három hétig tartó influenza ééés a gépem - bizonyos Véder nagyasszony bemondta a kulcsot, ezért alaplapcsere meg telepítés és minden hiányzó fálj bepótlása...

De azon felül is egy DÖG vagyok.  

Azon felül itt van a feji első fele. De nyugi, még mi előtt karóra húznátok a fejemet, ez több lett mint aminnyit egy átlagos hosszúságú fejim (legalább is, remélem). Holnap elutazom, de max két hét múlva kint lesz a folytatása.

Ui.:  Itt már felpörögnek az események. Előre is bocsi a rosszabbacska akciójelenetek leírásáért!!!

2. Fejezet 1/2

A bárány bőrbe bújt farkas(ok)

- Micsoda?! – kiáltott fel Raven.

- Látomásod volt? – kérdezte Fletcher.

                Gwen csak bólintott.

-  Akkor tudod, hogy mire készülnek – puhatolózott a lány.

- Nos, az, hogy tudom, erős kifejezés…

- Mert?

- Mert, amit látok, az értelmetlen. Meg úgy néz ki nem is ért véget, és egyre csak érthetetlenebb– üresedtek el ismét Gwen kék szemei.

- Akkor meg mond el, hogy mit látsz! – javasolta Fletcher.

- Egy nagy csarnokot. Petert és az atyát egy nagy körnél. Peter valamit mond, de nem értem lehet, hogy latinul beszél. Aztán, a körből ki indulva minden elkezd ragyogni, majd fülsüketítő üvöltés hallatszik. Nem, nem is üvöltés, hanem vérfagyasztó sikoly – rázta meg magát Gwen – Ennyi. Hű, a vége a frászt hozta rám! Hé, figyeltek ti egyáltalán rám?!

- Alkut akar… - suttogta színtelen hangon Raven – Az őrült! Fletcher, tudod mit jelent ez?

- Az, hogy alkudozik? – kérdezte,hasonló hangnemben.

- Igen, igen az! – vágta rá élénkebben.

- Nos, ha alkudni akar, akkor csak elementedge-t használhat és azon belül is az egyéb kategória elsajátítható részét. Nagy valószínűség szerint nem egy vérbeli zseniről van szó, és ezt nem hiszem, hogy meg lehet egy könyvesboltban megszerezni, vagyis – gondolkodott, majd felélénkült – valakinek meg kellet tanítania!

- Vagy inkább valaminek. Ez lesz az!

- Ámen.

- He, ha ezt még egyszer meghallom, öcsi! – boxolt szórakozottan a vállába.

- Bocs, hogy megzavarom az idillt, de mi van? – értetlenkedett Gwen – Milyen,, alku”? Meg magyarázza meg valaki a nagy öröm okát, mert nem értem!

- Mindent a maga idejében! Előbb én kérdezek: Láttál a közelben egy nagy vaskos könyvet? – kérdezte Raven.

- Igen, de ennek mi köze a…

- Akkor ez tényleg az! – mosolyodott el magabiztosan – A kódex.

- Mi van???

- Erre most nincs időnk. Majd elmondom. De mindenek előtt meg kell találnunk a könyvet. Irány a… Hova is...? - gondolkodott el - Gwen!

- Hm? - emelte felé a tekintetét.

- Nem segítenél? Mondjuk, megmondhatnád, hogy kb. hol keressük.

- Mint ha az csettintésre menne! De megpróbálhatom… - szorította halántékára az ujjait – Péter nemrég nézett meg benne valamit, a templomba akarja eldugni, szerintem.

- És azon belül?

- Ha én azt tudnám! – sopánkodott.

- Hát, inkább hagyj fel a jóslással, mert még egyszer vissza akarják majd kérni a pénzüket az emberek. – mosolyodott el pimaszul.

- Te kis…

- Akkor irány a templom! Fletcher jössz? – futott el Raven.

- Repülök! – rohant utána.

- Hé, várjatok meg! – kiáltott utánuk Gwen.

- Pontosan mit is keresünk? – kérdezte a templomban Gwen.

- Az Alkotás kódexet. – felelte Fletcher.

- Ah-a. Ettől minden világosabba lett.

- A legenda szerint az egy olyan könyv, ami tartalmazza a legkülönlegesebb elementedge műveleteket. – válaszolt Raven.

- És az azért kell nektek, mert…

- Mert valamit nagyon eltoltam és helyre kell hoznom – váltott komoly hangszínre –, és erre csak a könyvben van a megoldás.

- Nővérkém, kérlek… - nézett rá könyörgőn öccse.

- Nem  – vágta rá határozottan – Megígértem, meg is teszem, és ebbe az egybe egy csepp beleszólásod sincs Fletcher!

                A bekövetkező csöndet Raven nevetése szakította meg:

- Na, mennyünk, keressük meg a könyvet. – állt fel – Utánam!

- Ennek a gyereknek tuti kettős személyiség szindrómája van! – jelentette ki Gwen – Mindegy! Akkor induljunk! Fletcher? – fordult a maga elé meredő fiúhoz – Minden rendben?

- Igen, bocs csak elgondolkoztam valamin. Komolyan. – erőltetett mosolyt az arcára – Sajnálom, ő mindig is ilyen, makacs volt – remegett meg a hangja. – Na, kövessük! – indult el.

......

- Aj, semmit nem látni! – kiáltott fel Raven a templom alaksorában – Hát így aztán sosem találunk semmi használhatót…

                Akkor a szoba azon része ahol álltak, megtelt fénnyel egy negyedik személy jelenlétét mutatva.

- Mi a… - hátrált szemével a potenciális ellenségét keresve.

                 Egy férfi lépett ki az árnyékból. Magabiztosan haladt kivont kardjával, a várakozás tüzével tekintetében.

- Nocsak, nocsak, kik tévedtek ide? Nem lett volna szabad idejönnötök.

- Tényleg? – lépett elő nővére bólintására Fletcher.

- Nagy hiba volt, de már mindegy, úgysem fogtok több hibát elkövetni erről kezeskedem. – emelte felé a kardját.

- Igazán? Ebben kételkedem. – mosolygott gúnyosan – Úgy néz ki verekedni fogunk. Tudja mit? Kezdjen csak, ha én kezdek, kicsit túl hamar végzünk - sóhajtott fel.

- Hogy felvágták valakinek a nyelvét?  Nem baj, majd én, elhallgattatlak. – és nekilódult készen arra, hogy végezzen az előtte állóval. Fletcher ezzel szemben csak állt rezzenéstelen arccal nézte az eszelős képű férfit. A kezében tartott karperecét eközben a földre ejtette. Abban a pillanatban a férfi lecsapott… és egyszerűen átszaladt Fletcher egyre elhalványuló alakján. – Mi a… - arcára először a döbbenet, majd mikor tudatosult benne, hogy Fletcher a szeme láttára vált eggyé a levegővel félelem költözött. Lassan hátrálni kezdett. Végül mikor beleütközött a mögötte álló lányba.

- Na, mi lett azzal, hogy kicsinál minket? – mosolygott fölényesen. A férfi válasz helyet kiabálni kezdett, majd Raven ütésének hatásra ájultan terült el a padlón. – Kuss, van! Majd szétment a fejem! – tette a kezét a halántékára– Szégyen, még egy lány is kiüti! Én a helyében nem becsültem volna alá az ellenfeleiteket. Hé, Fletcher, szép alakítás volt! – kiáltotta, a szemével keresve őt – Amúgy, elővarázsolhatnád a képedet! – vette fel a földről ejtett karperecet és lóbálni kezdte.

                 A következő pillanatban Raven kézéből eltűnt a karkötő és Fletcher lassan látható vált – Na persze még hogy szép! Utálom ezt a tervet! Te is tudod, hogy nem szeretem megjátszani magam, főleg nem így – nézett sértetten a szemébe.

- Pedig, ahhoz képest jól játszod az ügyeletes-bunkót. Tudod, emlékeztetsz egy régi jó barátomra… - nézett maga elé.

- Ja, tudom… Amúgy ki ez, és ki szabadította ránk? –bökött az ájultan elterült emberre.

- Asszem’ egy őr. Valamire nagyon kell vigyázni, ha egy ilyen pszichopata felügyeli…

                Gwen pedig felsikoltott – ISTENEM!!! – és egyre hisztérikusabban ismételte.

- NYUGI VAN!!! – kiáltott rá Raven, mire Gwen döbbenten csillapodott lejjebb – Jesszus, úgy üvöltözöl, mint aki szellemet látott!

-MERT AZT IS LÁTTAM!!! – folytatta tovább.

- Most mi van, látomásod volt vagy mi? – értetlenkedett.

- Fletcher..!

- Ja hogy ő! – kapott a fejéhez- Hülyeség! Ő…

- EGY SZELLEM!

- Nem! Nagyon kérlek, nyugodj meg! Nem vagyok az – szólt közbe már a fiú is.

- Na, persze! Vak azért nem vagyok!

- De figyelnél egy…

- Nem!

- Basszus! Mennéd, hogy befogod, vagy azt akarod, hogy téged is leüsselek, mint az a faszit?! – kiabált rá, mire Gwen elcsendesedett – Na, végre!

- Köszönöm – nézett dühösen nővére – Szóval, nem vagyok szellem. Élek is virulok... mondjuk.

- H-hogyan?! – sopánkodott.

- Figyelj, higgadj le! – nézett mélyen a szemébe Raven – Jó, ez elsőre egész ijesztő, meg felfoghatatlan, de próbálj meg bízni bennünk, oké? Mert ha nem, kapsz fejedre és kiteszlek a legközelebbi idegszanatóriumba - vigyorodott el gonoszul.

- Tudod, mivel kell megnyugtatni az embert... – forgatta a szemét Fletcher.

- Bocs, nem az empátiámról vagyok híres. Szóval? - fordult vissza a szőkeséghez.

- Rendben, megpróbálom – vett egy mély lélegzetet majd igyekezett nyugalmat erőltetni az arcára – Akkor magyarázatot követelek.

- Hálelúja! - tette össze a kézét, mintha imádkozna.

- Ezt most figyelmen kívül hagyjuk – nézett testvérére - Nos, a karperecem miatt. Ha nincs rajtam – dobta a földre –, akkor eltűnök… - halványult el.

- ...és csak akkor lesz látható, ha visszaveszi. – fejezte be Raven.

                Ismét egy sikoly hallatszott fel. De ez most nem Gwené volt.

- Bakker, Fletcher! – kiáltott fel – Ki volt az?

- Emily. Elrohant, az ajtóban ált eredetileg, és arra ment – mutatott egy csapóajtóra, mikor ismét láthatóvá vált.

- Amúgy szerintetek min akadt ki? – kérdezte tettetett nyugalommal Gwen.

- Hát, először is, az öcsémen, aztán az se tett jót, hogy ott volt a kiütött pasas – fordult felé – Amúgy meg mit állunk itt? Utána – mutatott az ajtóra.

- Éreztem, hogy most sem ússzuk meg.. – jegyezte megy lemondó sóhajjal Fletcher.

- Sajnos – komolyodott el, majd mosolyogva hozzá tette – De, ez a mi formánk nem igaz?

- A magad nevében beszélj!

                Eközben, Emily egyre beljebb rohant a templom alaksorában lévő alagúthálózatban, a többiekkel a nyomában, végül eltűnt egy hatalmas ajtó mögött. Nem sokkal később az őt követők is beléptek a hatalmas csarnokba. Az első, akit láttak az Peter és Thomas atya volt mögöttük Emily körülöttük állig felfegyverkezett őrök szolgáltatták a védelmüket.

- Ki gondolta volna! Nem sokban különbözünk. Igaz Emily? – fordult Emily felé Peter.

- Valaki nagyon beütötte a fejét és úgy látszik még álmos is! De nincs semmi baj, majd én, elküldelek egy jó hosszú csicsikálásra! Ahogy azaz őr mondaná, akit ránk uszítottál. –lépett előre a barna hajú.

- Hogy Ő? – nézett nagyot Gwen.

- Ki más? Végülis, nyugi kell ahhoz, hogy valaki az egyik legnagyobb tabut megsértse. Igazam van? – fordult felé.

- Milyen tabut? – kérdezte  a túloldalról Emily.

- Jaj, de aranyos! A tabu szót azért nyomták rá, mert így korlátlan hatalom birtokába kerülne minden alkukötő! És mért ne tenném meg, ha van tehetségem meg ez? – emelt fel egy vastag könyvet.

- Egy: Ha-ha! Ne röhögtess! Te és a tehetség, jó poén! Kettő: Még nevetségesebb az, hogy a korlátlan hatalom maszlagot beveszed! És három: A kódex a miénk! – mosolygott magabiztosan.

- Na, persze! Nem adom ki a kódexet a Rendnek. Vagy csak ti is alkut akartok?

- Hű, de jó vicc Kopikám! – nevetett fel gúnyosan – Na, jó elég a mókából! A könyv a miénk. Csinálhatjuk szépen, de csúnyán is – vette le a kabátját- A te döntésed.

- Peter, kérem, nem akarunk verekedni. Utoljára kérjük, adja ide a kódexet. – próbálkozott Fletcher a diplomatikusabb megoldással, a testvére elé állva.

- Magad nevében! - lökte odébb - Meg kijár neki egy fenékbe billentés, azért mert lehugicázott!

- Oh, de megijedtem! Majd pont egy olyan sápadt kislánytól félek, aki múmiásat játszik – utalt Raven mindkét karjára feltekert fáslira.

- Ma, most telt be a pohár!!! 15 éves vagyok, nem 11, nem 12. És nem vagyok sápadt! VIÁGOS?!

- Vigyázz! – mutatott Gwen egy pontra az árnyékban.

                Ebben a pillanatban egy lény ugrott ki az előre jelzett pontról. Egyenesen Raven felé futott. Mielőtt viszont elcsapta volna, az elugrott előle. És a lény kisiklott… - Nem ér! – vágott sértődött arcot – Már bestiákat is csináltunk! Akkor már inkább élőhalottat, azzal úgyis jobban szórakozik az ember! Minek ezek a több lényből összekutyult izé?! He, amúgy ez meg miből van? Addig oké, hogy valami macska meg gyík féle, meg, hogy baromi ronda, de egyébként? Ja, és én, a keverékhez hozzá adnék, valami madarat tudod, hogy tudjon repülni… Ez így kicsit túl könnyű, meg csúnya. Amúgy, meg köszi!– fordult mosolyogva Gwen felé -  Ha nem szólsz, már tuti kinyúl…

                Ebben a pillanatban Raven a falnak csapódott. Egy nagy lándzsaszerű tárgy állt ki a jobb karjából, amit a bestia lőtt ki magából. A lány afal mellé lerogyva szaggatottan lélegzett, lehajtott fején izzadságcseppek gyöngyöztek. Összeszorított szemmel próbálta elviselni azt, hogy a vér hatalmas csíkokban folyik le a karjáról a padlóra.

- A sündisznót kifelejtetted a pakliból… - mosolygott kárörvendően Peter – Egy hiba, ami az életedbe került…

- Tévedsz… - suttogta félájultan – Ennyivel nem tehetsz el láb alól… - nyúlt a tüskéhez.

- Idióta! Ha kihúzod, csak hamarabb elvérzel!

- Majd meglátjuk… - mosolyodott el önelégülten. Összeszorította száját és egy rántással kihúzta. A vére csak jobban ömleni kezdett. Mit sem törődve ezzel felállt, és angyali mosollyal nézett ellenségei felé - Tudod, a célzást még gyakorolni kell... - mondta elgondolkozva - Ugyan is, ez itt, nem igazi - emelte meg jobb kezét, amelyen a hajlatoknál apró mélyedések voltak, és a fényben sötéten ütöttek át különböző kábelek, fémdarabok alakja - Én ettől nem nagyon sérülök meg... Meglátjuk nálatok ez hohy lesz! - Mosolya szelőssé vált, ahogy tekintetét az egyik őrre szegezte. Ekkor az üvöltve kapott a jobb vállához azon a ponton, ahhoz Raven sérülése is volt, szintén vérzett, nem is akárhogy spriccolt. Majd az őrség többi tagjaival is sorjában ugyan ez történt. Nem sokkal később mind ájultan feküdt a földön a vérveszteségtől. Végül Raven a vállát szorítva, esett térdre –  Fletcher segítenél – fordult felé. Az oda lépett és hozzá ért a sebéhez, amelyből néhány nagyobb szikra elpattanása után elállt a vérzés. Raven pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel – Kösz, máris sokkal jobb!

- Ez meg… - hátrált Peter – Mégis mi a fene volt ez?!

- Elementedge. Szerinted mér’ tartanak minket tehetségesnek a szakmában?  – válaszolt és elő vett a combján lévő táskából egy apró kést megvágta az arcát és erősen koncentrált Peterre – Nézzük működik-e! – De a várt hatás elmaradt, Peter arcán a letörölhetetlen vigyorán kívül más nem, volt.

- Mi van? Csak nem keresztbe tettem neked? – mutatott a rózsafüzérére.

- Hogy az a rohadt szemétláda baromállat! - kiáltott fel magából kikelve.

- A katalizátora blokkolva van! – jelentette Fletcher.

- Végülis, elementedge sok mindet tud… Óh, ha nekem is menne! – nyögött fel Raven

- Most komolyan ez a legfontosabb?- nézett rá lesokkolva Fletcher.

- Csak nem hátráltál meg? Habár, aki egyéb kategóriás nem igazán tanul meg mást, főleg az olyanok, mint te. Intézzük el gyorsan – csettintett a bestiának Peter –, sok dolgom van.

                A bestia ismét neki lendült. Raven a nyakláncát kikapcsolta, majd a nyakán többször áttekert láncot egy rántással kiegyenesítette. Nagy kék fényjelenség után a lánc helyett egy lándzsa volt a kezében, amit rögtön használnia is kellett.  A lény minden lépéssel egyre közelebb került házzá. Egy erőseb lendítéssel a bestiát a falhoz lökte.

 -  Tudsz védekezni fegyver nélkül, vagy odaadjam? – Fordult Fletcherhöz.

- Szerinted? - kérdezte enyhén megbotránkozva.

-  Jól van vettem! Fogd! – dobta oda a lándzsát – De ajánlom, hogy semmi baja ne essen! Kicsit nagyon értékes cuccból készült. – a táskájából elő vett még egy láncot, azt karddá alakította majd Gwen kezébe nyomta, mire az teljesen elsápadt – Nyugi, nem kell használnod, csak jobb félni, mint megijedni – nyugtatta - Nekem még úgy is van - mutatott a fáslijára.

- Készen állsz? – kérdezte Fletcher.

- Egy kis csihi-puhira? Bármikor! – vágta rá izgatottan.

- Nem arra. Hanem arra, hogy a Centrumban kapunk a fejükre. Ugye tudod, hogy bárhova megyünk, mindig ilyen helyzetbe keveredünk és ezt nem csak én, de a főnökünk is nagyon unja?

- Te meg ugye azt tudod, drága öcsikém, hogy eddig mindig nyertünk?

- Haj, menthetetlen vagy! – sóhajtott fejét fogva.

- Ezt a beszélgetést napoljuk el, mert egyetlen szerelmem, szörnyike ébredezik. – mutatott rá.

Raven Fletcher mellett nekiindult és egyenesen a bestia felé futott. Karját kinyújtotta, ami nagy fényjelenség mellett fegyverré alakult át. – Most! – kiálltotta el magát, mire Fletcher a kezét a földre tette, minek hatására Raven alatt egy rög emelkedett ki. A rög perméről a lány leugrott, zuhanás közben célzott. Egy kék gömb szabadult ki a fegyverből, ami eltalálta a bestiát, az pedig elterülve a földön.

 - Nem is olyan szűk a repertoárom, mi? – vigyorgott.

- Ez meg… - kezdte döbbenten Peter.

- Meglepi! Egy vérbeli, elsajátíthatatlan elementedge művelet. Olyan, mint Fletcheré ebben a tekintetben legalábbis. Csak ő sebeket gyógyít, én meg sebeket ejtek vele. Na, most a fair play kedvéért mond el nekem, mire kell neked az Alku? Nem is, inkább Thomas úr véleményét hallgatnám meg - mutatott az öregre -  Nos, miért kell Isten szolgájának az ,,ördögökkel" cimborálni?

- Nincs más esélyem! Meg kell… - erre gyilkos pillantásokat kapott Petertől – Nincs semmi közöd hozzá! Megéri, ez a lényeg!

- Maga komolyan gondolja? Normális ez egyáltalán? – fordult körbe felháborodva – Gondolom, egy centet sem ért ehhez az egészhez, hogy hagyja magát és a lányát is feláldozni. Nem hiszem, hogy fogalma sincs a mi a sikerzáloga. Megmondjam mi az? Emberáldozat!!! Meg aztán, hogy etetheti be azzal Emilyt, hogy Peter szereti? Idáig látom, hogy inkább ugrana le a huszadikról, mint hogy elvegye feleségül!

- Mi?! – kapcsolódott be Emily is.

-  Jó reggelt! Nem szeret! Annyira, hogy ha választania kéne, hogy ebben a teremben kit áldozna fel, te meg én holtversenyben az első helyen állunk!

- Hülyeség!!! - ellenkezett kétségbe esetten.

- Mond csak szivikém, néztél már az egyetlened szemébe csak úgy igazán? – tette csípőre a kezét. – Utál! Ahogy ezt a hülye színjátékot is.

- Elég legyen!!! – tapasztotta a kezét a füleire. – HAZUDSZ!

- Jé, hogy kinyílt a kislány csipája! – kiáltott fel Peter.

- Nem. Vagyok. Kislány!!! – toporzékolt.

-  Nem-e? - vonta fel gúnyosan szemüldökét.

- Kérsz a fejedre?

- Amúgy meg mire kell a könyv? A seregnek akartok kedveskedni?

- Ez, de édes! Egyéni célokra! - vágta rá.

-  És mi lenne az? Csak nem Alkukötés? - vigyorodott el számítón.

- Ismét téves, Kopikám! Az Alkuig stimmel, de nem a megkötése, hanem a záradék létrehozása kell nekem.

- Hát, a vízre fáj a fogad? Képzeld nekem is! – csapta össze a tenyerét – Csak az a különbség, hogy én tudom, hogy kell előállítani, te meg nem! - keresztezte elégedetten maga előtt karjait.

- Tudod?! – esett le az álla – Na, bökd ki szépen, de azonnal!

- A kis akaratos! Mit képzelsz, csak úgy elmondom, hogy az Élet vizét, a leghatalmasabb dolgot az univerzumban, hogyan kell elkészíteni?

- Ha nem mondod szépen… - emelte rá ágyúját

- Lőjj csak! De akkor a kódexnek és a víznek is befellegzett.

- Nem ez a célom – jegyezte meg önelégült mosollyal az arcán – Fletcher! – dobta Peter felé a fiú karkötőjét, ő meg Peter előtt teremve lekapta. Kivette a kezéből a rózsafüzért, majd a karpereccel együtt Ravennek dobta, és pillanatokkal később a lány mellett vált láthatóvá kezében a karperecével. Nővére meg vigyorogva emelte fel a rózsafüzért. – No és most, hogy nincs nálad katalizátor, vagyis nem használhatsz elementedge-t, és nem vagy védve a támadásaimtól sem... Eredményesebben kiverhetem belőled az igazat.

- Hó-hó, nem is rossz! Egy emberi lelket idehorgonyozni úgy, hogy van szilárd teste, elképesztő! Tényleg tehetséges lehetsz. Tudod mit? Kössünk egyességet! Ha segítesz, elárulom a víz elkészítésének titkát. Na, mit szólsz?

- Erre most mit mondjak? Naná.. – vágta rá Raven –, hogy nem!  Azt hitted belemegyek? Tévedsz, ha azt hiszed, bárkivel is szövetséget kötök! Mi van, ha elcseszed, amire szerintem nagy az esély,  nem kérek az esetleges büntetésből! Majd megszerzem a vizet a magam, nem igazán diplomatikus módján.

- Milyen kár! Ha viszont nincs szövetség, akkor nincs, mért életben hagyjalak – ekkor pedig a föld megemelkedett és körbe zárta Ravent. Ő meg hiába próbálkozott bármivel, nem mozdult.

- Mi… a trükköd… Kopikám?  - akadozott az őt csapdában tartó rög szorítása miatt – Semmi katalizátor…

- Mivel tudom, hogy készül az Élet vize, megpróbáltam készíteni egyet – emelt fel egy kis üvegcsét, amiben valami zavaros folyadék volt – De sajnos, nem lett tökéletes. Azért akarok Alkut kötni, mert a hiányzik valami belőle, és ott biztos megkapom.

- Aha… logikus… - küzdött a légszomjjal.

                Peter az előző trükkjét akarta bevetni Flecherön. Aki a rög kialakulása előtt eltűnt, így megmenekült. Viszont, a karkötőjét a rög elnyelte, majd Peter mellett emelkedet ki, aki önelégült vigyorral forgatta a kezében. – Lám, lám, ez lenne a lélek kapcsolat a testtel? Egy horgony, ugye? Szóval, ha ez nem érintkezik a lélek ”testével” csak a lélek van itt. Mint egy szellem. Hmm… Mi történne, ha elpusztítanám? Nagy valószínűséggel megszűnne létezni. Kipróbáljuk? – fordult Raven felé

-  Ne- ne érj- hozzá… - suttogta majd leszorította szemét – AZT MONDTAM NE ÉRJ HOZZÁ!!! – ekkor a bal szeméből kék lángok csaptak fel, amik megvilágították dühtől izzó arcát. Kezét fegyverré alakította és egy lövéssel szétrobbantotta csapdáját, és Peterre rontott. Elkapta hátulról, majd ex-ágyúját nyakára szegezte – Ide azzal a karpereccel vagy kicsinállak! Most okom van rá és még lelkiismeret furdalást sem fogok érezni – majd kigáncsolta és kitépte a kezéből, végül villámgyorsan oda futott a halálra rémült Gwen mellé és ott meglóbálta a kis láncot. Pár pillanattal később Fletcher is ott volt mellettük –Minden rendben? - nézett végig rajta

 - Velem, minden rendben. De a Centrumban tuti kapunk a fejünkre.

- Mer’?

- Drága nővérkém és a te drága most is kéken lángoló bal szemecskéd.

- MIIIII?! Bakker! – takarta el szemét, majd mikor elvette ismét csak a méregzöld szemét lehetett látni – Szerinted látták? – hajolt közelebb.

- Igen nem vagyok vak! – jegyezte meg az éppen felegyenesedő Peter – Amúgy azok a lángok a szemednél ugye nem egy eladott lélek pótlása érdekében vannak ott? – kérdezte gúnyos vigyorral az arcán.

- Honnan tudod? – kérdezte mereven a földet bámulva.

- Tehát igaz! Nézd csak, a bagoly és veréb esete! És még te prédikálsz nekem arról, hogy az Alku tabu! Pedig te magad is Elátkozott vagy! Ahogy elnézem nem is egyszer kötöttél, máskülönben nem lángolna a bal szemed. Ezért van machanikus végtag a jobb kezed helyén. Bár ránézésre a testvérkéd sem ártatlan, de nem is annyira bűnös, mint te. – nevetet föl – Kicsit túlzásba vitted, nem gondolod? Bár, vág eszed és bármire képes vagy reagálni, meglátszik, hogy szellemileg nem igazán vagy képben. Inkább sodródnál az árral… Szép kis fogyatékosság! A másik meg! Elég ránézni.

                 A teremben lévők közül azok, akik eddig szinte semmit sem mozdultak most pár méterrel hátrébb léptek/ugrottak. És az arcukon az elszörnyedésen kívül csak a lesajnálást lehetett látni.

- Alku, szerződés ugyan az meg egyezik az Elátkozottak fogalmával, ugye? – kiáltotta Gwen.

- Valahogy úgy Édesem! – válaszolt helyette Peter vigyorogva.

- Szóval Elátkozottak… Meg volt a rossz érzésem… Mért nem hallgattam rá? – suttogta bátortalanabbul.

- Szerinted ez így helyes? Miért akarsz alkut kötni? Mond meg mért! – kérdezte Raven színtelen hangon. Láttad, hogy mihelyst a kiderült mik vagyunk, a társadalom szemében elkerülnének, mint a leprást. Mindenki.  Szinte senki sincs, aki elfogadna minket, minden ki fél, ha rájön, majd elutasít, és a tisztogatás során, ha elkapnak, kivégeznek. Úgy, mint régen - motyogta, közben szorította ökölbe kezét - És nem csak téged, hanem minden hozzád közeli személyt. Legyen az család, barát, Elátkozott bújtatása és védelme nevében megölik. Én már csak tudom, volt alkalmam megismerni…

- Tegyék meg! Nekem nincs senkim, aki itt számítana. Itt minden ki csak púp a hátamon. Főleg ő – mutatott Emily-re – Tudod,  ,,Életem” a bolha nagyon jó megfigyelő. Minden gondolatomat kitalálta. Kicsit idegesített már a kis színjátékom nem sokáig bírtam volna… De most már mindegy! Minden jó, ha jó a vége!

                Erre a kijelentésre Emily a földre rogyott - Ez csak egy álom,...Ez csak egy álom.. .Ez csak egy álom - mondogatta magának mániákusa, összetörve.

- Ezzel egy lépéssel közelebb kerültél a pokolhoz... - suttogta Raven, majd felhorkantott -  Ahhoz képest, hogy ránk Elátkozottakra mondják, azt, hogy lélektelenek, hogy nem vagyunk emberek, szerintem léteznek nálunk, nálam nagyobb szörnyek, példának okáért te – bökött rá kardjával megvetően – Nem hagyom, hogy nagyobb szörny legyen belőled. Megállítalak és elveszem a kódexet. –  majd fegyverével nekirontott. Peter pedig védekezett egy hasonló kaliberberű fegyverrel. És kezdetét vette a párbaj. A lány elképesztő könnyedségellő és sebességgel forgatta viszonylag méretes fegyverét, kecses, erőteljes mozdulatai bizonyították, hogy tényleg nem most először van olyan esetben, hogy közelharchoz kelljen folyamodnia. A férfi igyekezett a felé irányzott csapásokat hárítani, mely csak elemetedge segítségével sikerült elérnie, melyet a nála lévő Élet vize miatt szinte mesterfokon tudott használni. Így, mondhatni a küzdelem a fair play szabályaival megegyezett. Ezért is mivel, Peter nem elég harcedzett, és Ravennek meg elég hatalma senki sem tudott felül kerekedni.

 Végül Ravennek valahogy sikerült kiütni Peter kezéből fegyverét, mániákus vigyorral a képén állt felé kardját felé szegezve. De akkor lebénult. Kezét a szájához kapta, és térdre rogyott. Egész testében remegett. Fuldokolva köhögni kezdett. Minden egyes köhintéssel egyre több vér távozott a szervezetéből.

Peter kihasználva az alkalmat a kardjáért nyúlt és támadni készült. Mikor megindult, Fletcher Raven elé ugrott. A kezét pajzsként használva emelte maga elé. Mikor lecsapott a kard telibe találta Fletchert, akiről az visszapattant, semmi sérülés nem ejtve a fiún.

- Számíthattam volna valami ilyesmire –mosolyodott el cinikusan  a férfi – Te sem vagy semmi! Képes vagy sebeket gyógyítani, ezen felül úgy néz ki, hogy a tested szerkezetét megváltoztatva képes vagy pajzsként használni azt. Viszont ha ő nem horgonyoz ide - bökött a még mindig remegő lányra -, akkor neked már régen lőttek volna. Ez meg... elég csak ránézni! És amíg ilyen addig kell cselekedni... – lépett oda hozzá, majd félrelökve Fletchert, kezét a lány fejére tette, aki ájultan borult a padlóra

 Képecske:

A bestia  :D

Bye:

    Bogi