Raven 1. fejezet

 Hi everybody!

Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat!

Elment a netem és csak ma jött vissza.De itt van!Ez az első fejezet.Tudom elég béna lett, meg hosszú és sok benne az infó. De nem sokára felpörögnek az események. Remélem majd bele jövök! Addig is, jó olvasást!! Remélem tetszik!!!!

1.Fejezet

Iron Velly

A szél erősen süvített át a hatalmas erdőn megtépázva a tisztáson álló öt ember ruházatát. Két eléggé kigyúrt pasas állt egy köpönyeges alakkal szemben. Az alak mögött egy szőke lány és egy hasonló hajszínű fiú figyelte őket.

- Nem segítesz neki? – kérdezte a lány.

- Nem, nincs értelme.  – felelte nemes egyszerűséggel a fiú.

- De hát az az alak köpönyeges alak egy lány, nem?! Csöppet sem félted? – kérdezte a lány, és most először rendesen végignézte a vele társalgót.

Teljesen normálisa nézett ki. Kék inget alatta fekete pólót és farmert viselt. A haja kicsit kócos volt. Nem lehetett idősebb nála maximum 14 éves. Őt nézve megnyugodott, érezte, nem fogja bántani. De annyira már nem volt biztos abban a két pasasban...

- Hogy őt? – szakította félbe a gondolat menetét a fiú – Nem. Én inkább a fickókat féltem.

-   Ezt hogy érted? – döbbent le – Azok a pupákok kigyúrtak meg minden...

    Ebben a pillanatban az említettek közül az egyik fennhangon megszólalt:

- Hé, Drágaságom - intézte szavait a köpönyeges lányhoz –, nem akarunk galibát. Nekünk csak a szőke hölgy kéne. Különben sem füllik a fogam ahhoz, hogy egy ilyen törékeny kislányt bántsak.
 - Hát ezért. – felelte a fiú lemondó hangsúllyal.

                A következő pillanatban a köpönyeges teljes erejéből ütötte, a földre esett férfit miközben nagyban üvöltözött:

- Ki az a csecsemő, aki járni sem tud?!

- Te kis csitri! – ordította a pasas társa.

- Hogy csitri?! – kiáltotta magából kikelve, miközben másikra vetette magát és abból is kiverte a lelket.

Mikor végre abbahagyta az ütlegelést a fiú felsóhajtva lépett mellé:

- Máskor, ha lehet, ne akadj ki ennyire, mikor rajtam kívül más közönséged is van – mutatott az eközben halálra rémült ”hölgyre”.

- Jól van bocsánat - felelte megenyhülve. – De te is tudod, hogy utálom, ha alábecsülnek!- ezzel a földre is dobta a fekete köpönyegét.

                Ő sem öltözött valami kirívóan. Egy egyszerű testre simuló nadrágot viselt, felül egy félig felhúzott homokszín cipzáras felsőt, ami szorosan követte testének vékonyka vonalát. Alatta egy fekete pólót. A nyakában egy duplán fűzött nyaklánc volt, amin egy szépen kidolgozott madár tartott a csőben egy kis fekete csillag alakú követ. A jobb combján egy barna kistáska volt felfűzve, előző életében biztos övtáska lehetett. Az egyetlen furcsaság az volt a lányon, hogy ilyen melegbe a kabát mellé még egy fekete ujjatlan kesztyűt is vett.  Sötétbarna derékig érő oldalt elválasztott haja ki volt engedve. Két hosszú tincs környékezte arcát, a frufruja majdnem eltakarta hatalmas méregzöld szemeit, melyek valamiért nem csak, hogy nem tűntek élethűnek, de valamiért a tekintete is olyan elüresedett volt. Nem nézett ki idősebbnek 12 évnél.

- Jössz velünk?  - kérdezte a fiú mosolyogva.

- Azt jó lenne - válaszolta

- Nos hogy kerültél azokhoz a tagokhoz kedves ismeretlen? – kérdezte kicsivel később egy kocsi platóján a barnahajú a ”hölgyet”

- Először is Gwendolyn Ordway vagyok, de hívjatok csak Gwen-nek .- válaszolt a kérdezett.

- Üdv, Fletcher Trinem - mondta barátságosan a fiú.

 - És te? - fordult a még mindig teljesen unottan ott fekvő barnához.

                A lány egy rövid pillantást váltott Fletcherrel, majd unottan ennyit felelt

- Raven. De térjünk vissza az eredeti kérdéshez! Nem hiszem, hogy csak egy kellemes sétára indultál ilyen szerelésben, – mutatott végig Gwen fehér topján, fekete kabátján és farmer sortján – mikor csak úgy véletlenül találkoztál azokkal a barmokkal.

- Nem, a legközelebbi karneválra mentem. – mosolygott Gwen.

- Tényleg? És miért? –kérdezte izgatottan Fletcher – Szereted a mutatványosokat?

- Nem. Fellépni – válaszolta egyre szélesebb vigyorral az arcán.

- Mivel?

- Jóslással. Bármit látok az bejön. Ahogy bárki szándékait megmondom egy érintésből. – felelte büszkén.

- Hűha! – lelkesült be Fletcher - Jósolnál nekem is?

- Nem úgy van az! – csillapította le Gwen – Ezek a látomások véletlenszerűen jönnek. Nem tudom nagyon irányítani. De ha látok valamit, szólok.

- De ha látod a jövőt, azt mért nem tudtad előre, hogy a tagok el akarnak rabolni? Meg egyáltalán, hogy kerültél oda? – szólt közbe Raven.

- Az úgy volt, hogy stoppoltam, ők meg felvettek. De mint mondtam, ezek a látomások nem ugranak be azonnal, és amikor bejött, kiugrottam a kocsiból és beszaladtam az erdőbe, de azok meg követtek.

- Na és nem volt senki, aki fuvarozzon, például a szüleid? – kérdezte Fletcher

- Nem egyedül élek úgy kb. fél éve. A szüleim kiskoromban elváltak én meg az engedékeny apámhoz kerültem. Ő meg elengedett, amikor azt mondtam a saját sarkamra akarok állni. Ezrét vásárról vásárra járok, és a jóslással keresem meg a minden napi betevőt.

- Minden elismerésem... –felelte szemforgatva Raven.

- Na, ne! – kiáltott fel Raven – Már ez is! Miért?!

- Mi van? – kérdezte Gwen

- Ne is kérdezd! – mondta lemondóan Fletcher

 - Nézd! – mutatott fel görnyedt testtartásából Raven – Nézd azt az üdvözlőtáblát!

- „Legyetek üdvözölve Isten gyermekei!” –  olvasta fel a város határában álló  táblán lévő írást  Gwen. – Hm… Mi van ezzel? Nem értem.

- Mi, mi, szerinted? Már ide is betolakodott ez az összeesküvés elmélet! Minden második város rohadt vallásos. Elegem van!

- Mivel már maga az ország is ” rohadt” vallásos ez nem csoda. – felelete szemforgatva Fletcher.

- De akkor is! Ez annyira nem fair! – fortyogott tovább - Ne értsetek félre, de tudom, hogy flúgosan hangzik, és egy hatalmas hülye vagyok, hogy már ezen kiakadok, de akkor is! Mért kell minden emberre ráerőltetni a saját hülyeségé?!

- Egyébként miért is jöttetek Iron Velly-be? És miért is hurcoltatok magatokkal?

- Óh, ha nem akarsz velünk lenni, akkor el is mehetsz, én nem bánom – vont vállat nemtörődömben Raven.

- Aven nagyon kérlek, ne légy már ennyire lekezelő... – kérte Fletcher

- Jól van, maradhatsz addig amíg Iron Velly-ben vagyunk, de utána te jobbra, mi balra.
- Ki mondta hogy maradni akarok?! - kiáltott fel Gwen. 
- Áh, szóval mégsem. Legyen! Nekem csak jó. Szia, menny az égihapsi hírével, majd küldj képeslapot! Arrivederci! - mondta ellenséges vigyor kíséretében.
- Majd pont egy hozzád hasonló taknyosnak fogok szót fogadni. Tévedsz!!  
- Ki a tiszavirág-élethosszt leélt senkiházi?! 
-  Egy, nem ezt mondtam! És kettő, Nem bízom meg benned, inkább elmegyek! 
               A másik egy pillanatig csak bámult rá majd fölényesen elvigyorodott: - Éljen! Legalább így csak Fletcherre kell vigyáznom. Úgy sem szeretek pesztrálni másokat! Hát akkor, menny az Égihapsi hírével! Sayonara! - fordult sarkon és indult el integetve. 
- Ja, persze! Mert te tudnál bárkire is vigyázni. Hékás! Figyelsz te rám egyáltalán?! - kiáltott utána. 
- Nem nagyon - kiabált vissza szórakozottan. Közben egyre több ember kezdett felfigyelni a veszekedésre.

                Fletcher most látta idejét ahhoz, hogy közbe lépjen:

- Na jó lányok higgadjatok le! Gwen te velünk maradsz. Kitudja, hogy azok a fazonok nem mennek-e utánad, ha egyedül mész. Raven, te meg megtennéd, hogy igyekszel egy kicsit diszkrétebb lenni, mert kezdünk már megint erősen kiríni a tömegből!

- Akkor én mentem! Te meg addig vigyázol a kis vendégünkre. – mondta  lenézően a mondat végét Raven – 10 perc és itt vagyok. – azzal fogta magát, és zsebre tett kézzel, komótosan elballagott a belváros felé, és nem sokára elnyelte a tömeg.

- Gyere, üljünk le! Ez eltart egy ideig. – sóhajtott fel Fletcher.

- Csak egy pillanat! – kezdte Gwen, majd észrevehetetlenül egy pillanatra a kezét Fletcher karjára tette. Utána higgadtabban folytatta – Rendben menyünk.

 Mikor leültek Fletcher el is kezdte a mondókáját:

- Először is bocsánatot kérek Raven viselkedéséért. Tudod, nem igazán bízik meg senkiben, ráadásul elég makacs és türelmetlen meg hirtelenharagú és gyerekes. Az meg csak rátett egy lapáttal, hogy letaknyosoztad, az életkorára nagyon érzékeny. A külsejével, kapcsolatos sérelmeken húzza fel magát a leginkább.

- Jó, meg van bocsájtva. De lenne egy kérdésem milyen kapcsolatban álltok egymással? Végül is, úgy ismered, mint a tenyeredet.

- Ő a testvérem - fogta a fejét - Néha azt is hozzá tenném, hogy sajnos...

- De hát nem is hasonlítotok!

- Nem vagyunk édestestvérek, csak ugyan az a gyámunk.

- Látom, nem igazán hallgat rád. Makacs, úgy ahogy mondtad.

- Őszintén szólva nem is kell neki. Legtöbbször őparancsol. Végülis ő több dolgot élt meg, élt át. És itt most nemcsak arról van szó, hogy ő az idősebb…

- Micsoda?! – vágott közbe Gwen.

- Igen ő az idősebb, igaz csak egy évvel. Ő már 15.

- De az meg hogy a…

- Egyébként a válasz a jó pár perccel ezelőtti kérdésedre – szakította félbe –, hogy miért vagyunk itt… Érdekel még?

- Aha.

- Iron Velly híres a vas- és acélkohászatáról. Raven meg mindenképpen látni szerette volna, így eljöttünk. Tanulni akar.

- Na és miért? Vagy megint témát váltasz, mint az élőbb?

- Én, igazából nem sok mindent mondhatok el, ez az ő dolga. Ha megbízik benned, el fogja mondani.

-Ó persze, majd pont bennem fog megbízni! - jegyezte meg szemforgatva - Már mióta találkoztunk teljesen ellenségesen méreget.

- Csak mert még nem ismer. Én meg bízom benned. Úgy sem árulnád el senkinek a kis háttér történetét. Adj neki időt, velem sem barátkozott meg először. De azért majd én is győzködöm, oké?

- Kösz rendes vagy, nem úgy, mint a nővérkéd. Várjunk csak! Hogy értetted azt, hogy „nem árulnám el senkinek”? Ez csak nem valami hét-pecsétes titok... - motyogta.

- Valójában, az. Szóva tegél úgy légyszíves, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, máskülönben a nővérem komolyan megöl engem, rendben?

               Gwen csak bólintott.

- Köszönöm. – mosolyodott el hálásan Fletcher. – Visszatérve a kérdésed első felre: Raven-nek mindent tudni szeretne a  fémekről. Tudod elementalisták vagyunk.

- Tényleg?

- Aha, és aha ez még nem is lenne elég akkor még ráadásul Rendiek is... - sóhajtott fel. 
- De az meg hogyan? Na jó én nem értek az elementedge-hez, de akkor sem lehetett egyszerű a katonasághoz bejutni.

- Hát, a vizsga az tényleg nem volt séta galopp, de nem is fényezem magunkat.

- Bocs, hogy késtem! – kiáltott már a tér túloldaláról Raven.

- Na hogy ment? – kérdezte Fletcher mikor odaért hozzájuk.

- Az elején el akartak küldeni a kohóból, de aztán rangomhoz illően bemutatkoztam, és már kedvesebbek lettek. – vigyorgott – De ezen felül csak holnap reggelre kaptunk időpontot – csillapodott azonnal jó kedve.

- Mit csináljunk addig? – fordult körbe Gwen.

- Talán szállást kéne keresnünk… – vetette fel az ötletet Fletcher.

- Ti menjetek, ha akartok, de én inkább elmegyek a közeli egyetemre. Hallottam, hogy tartanak, valami prédikációt vagy mit tudom én mi a neve - legyintett szórakozottan.

- Nem azt mondtad, hogy szerinted ez az egész egy összeesküvés? Akkor mért akarod végig hallgatni? – bámult rá értetlenül Gwen.

- Ki mondta, hogy csak hallgatni fogom? Szórakozok egy kicsit. – kacsintott Raven.

- Jó, akkor mi is megyünk. – jelentette ki Fletcher, fáradtan.

- „Isten minden bűnötöket megbocsájtja. Higgy benne és örök megbocsájtást nyersz…” – szólt az öreg pap az ott lévőkhöz az óriási előadóban. A hatalmas terem tele volt emberekkel, mégis íri volta csönd kivéve egy részen:

- Ja, persze, persze! Úgy van! Biztos… – motyogta félhangosa Raven.

- Egyébként mi mért vagyunk itt? – suttogta Gwen Fletchernek.

- Azért, mert muszáj vigyázni Ravenre

- De ő az idősebb. Tud magára vigyázni. Te is láttad délelőtt az erdőben....
- Nem úgy értettem. Ilyen előadásokon képtelen moderálni magát. Mindig igyekszik minden előadót megszivatni...

- Ezt hogy érted?

- Van valakinek kérdése? – emelete fel a hangját a pap, Raven meg ugyan ezt tette a kezével. –Mondjad gyermekem!

- Már megint kezdi! – fogta a fejét Fletcher.

- Atyám, az lenne a kérdésem, hogy mit gondol, milyennek képzeli Istent?

- Hát ez meg miféle kérdés?! – háborodott fel a pap. -  Ő a végtelen szeretet, a megbocsájtás, minden, ami jó.

- Igen, ez gondoltam. De ezt tényleg komolyan gondolja? Honnan tudja ezt? Mármint, tényleg ennyire biztos ebben?

-  Teljesen biztos vagyok az előbb állítottakban. – jelentette ki.

- Tényleg? – mosolyodott el angyalian Raven. – Akkor próbára teszem: Ha Isten tényleg jó akkor miért létezik rossz? Elvégre ő teremtett mindent. Mért van fájdalom, halál, betegség? – az utolsó szót már a fogai közt szűrte ki.

- Azért, mert bűnt követtünk el, és ahol bűn van ott bűnhődésnek is lennie kell.

- De azt a bűnt az őseink követték el. Nem maga arról ”papolt”- már megbocsájtson a kifejezésért-, hogy az Úr mindent és mindenkinek megbocsájt?

- Erre magadnak kell rájönnöd. Van valakinek más kérdése?- zárta le a beszélgetést – Nincs? Akkor isten veletek!

-  Ez mégis mire volt jó Raven? – kérte számon Fletcher miközben igyekeztek kijutni a helységből, úgy hogy ne lehessen észre venni őket – Nem lehetett volna most az egyszer megállnod?

- Hé, most még vissza is fogtam magam a kérdezgetéssel! Muszáj volt látnom, hogy reagál a Tiszteletes úr – kuncogott Raven.

- Hát, szó mi szó, jó kérdés volt. Thomas atya köpni-nyelni nem tudott. – vigyorgott Gwen.

- Na látod, Ha Gwen is azt mondja! – nevetett most már Raven, majd szórakozottan bele karolt.
- Istenem, most már te is át pártoltál hozzá...?  - fogta fájdalmasan a fejét.

- Megbocsássatok! – szólt utánuk a pap.

- Na most szorulunk – mondta Fletcher.

- Igen Tiszteletes úr! – komolyodott el Raven – Valami baj van?

- Elég érdekesen vélekedsz az Úrról. Szívesen elbeszélgetnék veled és a barátaiddal. – mondta mosolyogva – Nálam szállást is találtok.

- Örömmel – válaszolt Raven, majd győzedelmes mosollyal Fletcher fele fordult. – Így nem is kell szállást keresnünk. Köszönjük!

- Szóval nem hiszel Istenben? Az nagy baj, hinni valamiben muszáj. Máskülönben elveszel. De miért nem hiszel, ha benne, akkor bármi másban?

- Őszintén szólva már képtelen vagyok. Már nem tudok. Már nem... A bizalom, és a hit nagyon veszélyes játék... – felelte Raven szomorkás mosollyal az arcán, miközben egyik kezével a nyaklánca medálját szorongatta – De, ezen ne akadjunk fel! Kigondolta, hogy az Isten szolgájának rendesen villája van! Ez a ház hatalmas. Hány emeletes is?

- Három. – felelte mosolyogva a pap.

-  Hű, hát én ebben biztos eltévednék! Meg ezek a bútorok! Ha nekem is ilyen házam lesz, akkor be kell szereznem egy ilyen asztalkát! – ütögette meg az említett bútort.

- Apa megjöttünk! – Jött be egy fiatal lány egy férfival kézen fogva.

- Áh, Emily, Peter, csak, hogy itt vagytok. Ők a ma esti vendégeink itt Gwendolyn Ordway, Raven és Fletcher Trinem.  Gyermekeim, ő az én lányom Emily és a jegyese, meg egyben a következő pap Peter.

- Örvendek! – mondták szinte egyszerre.

Ekkor az ablakon befújó szél meglobogtatta Emily fehér ruháját és mogyoróbarna haját.

- Megyek, becsukom az ablakokat. – mondta.

                  Mikor elment mindenki láthatta Petert. A vállig érő fekete haját, a fekete kabátját és a nyákban lógó rózsafüzért. Azt, ahogyan haragos pillantást vetve a papra leül a társalgók közé. Azt, ahogy az egész beszélgetés alatt ellenségesen méregette a vendégeket.

- Emily, felkísérnéd a vendégeinket a szobájukba. Beszélni szeretnék Peterrel. – kérte meg az apja.

- Igen is.

- Hű ez aztán a szoba! – kezdte Raven.

- Sajnos most csak egyet bocsájthatunk a rendelkezésetekre. Ugye megfelel?

- Viccelsz ebbe a szobába vagy tíz ember vígan elfér.

- Akkor jó. Jó éjszakát!

- Viszont!

- Köszönöm! - vágódott be az ágyába - Már kezdtem belefáradni a tettetésbe –jelentette ki Raven a mikor Emily hallótávolságon kívül volt már.
- A te bajod... Neked kellet színészkedni minden áron....
 - De akkor is! A mi házunk talán még ettől is nagyobb. Ráadásul, a fal színét is utálom!
- Miért, én mondjuk, szeretem a levendulát – mondta Gwen.

-  És különben is, örülj, hogy van hol lehajtanunk a fejünket. – okította ki Fletcher.
 Eközben a barna fogta magát és elindult az ajtó felé.
- Hová mész? – kérdezte Gwen.

- Hát hallgatózni. Ti is jöttök? - nézett vissza az ajtóból - Van egy olyan érzésem, hogy a kedves kis háztulajdonos most beszél ki a tanítványának.

- Naná! – vágta rá Fletcher – Te nem jössz Gwen?

- De megyek...

          Mikor elhelyezkedtek a földszinten a beszélgetés már folyt:

- Ez meg mégis mit jelentsen?! – veszekedett Peter – Hogy merészelsz két elementalisát elszállásolni a tervünk előtt?!

- Ezt hogy érti? – kérdezte ijedt hangon a pap.

- Fletcher és Raven Tinem két eléggé hírhedt Rendi elementalista, ha nem a legismertebb. Én nem sokat tudok róluk, de annyit igen, hogy nagyon tehetségesek a maguk nevébe. Csak tudnám mi az!

- Gondolja, hogy ebből még baj lehet?

- Nem. Ha egyetlen szót sem szólsz a tervünkről, akkor, nem, nem lesz baj. De tényleg nem beszélhetsz! Ha az a gyerek meg a ki hugicája rájönnek, akkor a tervemnek lőttek. Egyébként minden meg van?

- Igen, igen – helyeselt a pap. – Az idéző körtől az áldozatig, minden megvan. Csak idéző kell, aki kinyitja a bejáratot.

- Akkor jó. Idézőt meg még kerítek, mert én nem értek az elementedge-hez. Menj aludni! Holnap sok dolgunk lesz.

            A hallgatózók most látták idejét olajra lépni.

- Még hogy én a kis hugica! Csak kapjam a kezeim közé! - járkált fel s alá idegesen a szobájukban.

- Raven az energiádat inkább abba fektesd, hogy rájöjjünk, mit terveznek. - szólt ráa  nóvérére Fletcher.

- Kit érdekel? – vágta rá autómatikusan, majd látva azt, ahogy az öccse milyen lapos pillantásokkal illeti, inkább leült  – Jól van! Ezen felül akkor is kinyírom a hazug dögjét. Még hogy nem ér az elementedge-hez!

- Miért ne? Ez nem valami egyszerű tudomány. Biztosan nem elementalista, ha azt állítja.

- Dehogynem! Láttad a rózsafüzért a nyakában? Na az zafírból van. A kereszt pedig arany foglalatot kapott…

- Értem! – vágott köbe Fletcher – Arra gondolsz, hogy az egy katalizátor!

- Pontosan. És abból is az, amit az elementedge-hez találtak ki…

- Na álljon meg a nászmenet! Ez nekem kínai. – szólt közbe Gwen.

- Haj, hát akkor kezdetét is veszi a Raven-féle-elementedge-gyorstalpaló-kezdőknek! – kezdte Raven. – Nos, ahhoz, hogy valaki elementedge-et tudjon használni szüksége, van valamire, ami elindítja ezt az egészet. És ez a valami egy fél drága- vagy drágakő.  De hogy a hatást javítsák, általában drágakövet használnak nemesfémekkel.

- Nekem a karkötőm, Raven-nek pedig a nyaklánca. Bár ezek csak fél drágák. – vette át a szót Fletcher.

- A-ha. Ez most már világos. De mi is az elementedge pontosan? – folytatta a kérdezősködést Gwen.

- Istenem, ilyen tudatlan embert! Mint azt a nevéből is leszűrhetted, az elemekhez van köze. Pontosabban az elemek ismerete irányítása. De nem csak ennyi. Idetartozik a dolgok átalakítása, szerkezetének megváltoztatása, egyesítése, bontása. Minden elementalista egy elem bizonyos fokú irányítását a magáénak tudhatja.

- Ezek az elemcsoportok: a Tűz; a Víz; a Föld; a Levegő, ide tartozik az időjárás irányítása is; a Természet, vagyis az álatok és a növények feletti befolyás és végül az Egyéb kategória, amibe azok kerülnek, amiket nem tudtak a többi más kategóriába sorolni. Az idetartozó műveletek többségét nem lehet megtanulni, ezekhez általában veleszületett tehetség kell. De annyi mindegyik Kategóriában közös, hogy szabályokon alapszanak, például, nem léphetik át a logika határait, következetesen kell használni, meg ilyenek – fejezte be ismét Fletcher.

- Na, most már kezdem kapizsgálni – mondta Gwen. – És ti mihez értetek?

- Én, mint mindenki értek a Földhöz, egy kicsit a Vízhez és még az Egyébhez is.

- A Föld szintén. Hát, a Vízhez szinte semmit, villámokhoz a Levegőnél meg Egyéb szintúgy- mutogatott az ágyon fekve Raven.

- És megtudhatom nálatok mi is az Egyéb? – kérdezte Gwen.

- Hát, ahogy elnézem, még láthatod is… – fogta a fejét Fletcher.

- Na jó! Most, hogy vége a gyorstalpalónak, kiosztottuk a diplomákat s a többi, elkezdhetnénk gondolkodni a tervükön. – ült fel – ahogy elnézem a Tiszteletes úr Peter alárendeltje. Szép kis színjáték volt az első találkozásunk! - vágódott vissza az ágyába.

- Van benne valami. De mit értettek azon, hogy áldozat? – gondolkozott Gwen.

 - Nem tudom, de egy valami biztos, Egyébben dolgoznak. – jegyezte meg Fletcher.

- Tutira... Meg mit jelent az, hogy „kinyitni a bejáratot”? –folytatta Gwen

- Jaj, az ég szerelmére! Én inkább alszok rá egyet. Holnap úgy is megyünk a kohóba. Nem akarok elkésni! – jelentette ki Raven.

- Aha, aludnunk kéne. Ha Thomas atyának feltűnik, hogy most is ébren vagyunk, azt még megszívhatjuk.

- Bárcsak most jönne egy az az isteni sugallat! – tette össze sóhajtva a kezeit Gwen. – Hagyjuk! Igazatok van, aludjunk inkább.

- Tehát, az acélban 15-ször gyorsabban terjed a hang, mint a levegőben. Érdekes… – olvasta Raven a kohóban készült jegyzeteit másnap.

- Engem még mindig idegesít, hogy halványlila gőzünk sincs arról, hogy mi a tervük. – mondta Fletcher.

- Nekem mondod! – vágta rá.

- De te csak a jegyzeteidet olvasod.

- Ezt is csak azért, hogy eltereljem a figyelmemet róla. Már rég meg tanultam. De egyébkén nagyon zabos vagyok magamra ezért. Te nem Gwen? Gwen, hol vagy? – forgatta a fejét, majd meglátta a jó pár lépéssel hátrébbálló lányt - Hát itt vagy! Gwen valami baj van? GWEN?! – mozgatta fel-le a kezét Gwen távolba meredő kiüresedett tekintete előtt.

- Láttam. – suttogta Gwen, mikor újra ”köztük volt”.

- Mit?

- Láttam. Tudom, mire készülnek…

Folytatás február vége felé. Addig is kommenteljetek, ha lehet!! LÉGYSZI!!!!


     Bye:
        Bogi