Raven 2. fejezet 2/2 ( végre!)

Szép szombatot!!!

Na itt van! Végre vége a 2. fejinek! (Öcsém, most nem is késtem, de király vagyok!)

Picit nagyon rövid lett az eddigiekhez képest, lehet, hogy ekkorákat kéne kiraknom és nem késnék velük mindig...

Folytatást jún. végéig ne is várjatok, mert jön az év végi hajrá és bele kell húznom. Akkor is kitűnő leszek!!! :D

Addig is,jó olvasást! I hope you will like it! ^^

2. Fejezet 2/2

Akiről igazából mit sem tudunk…

- Amúgy, hova megyünk? – kérdezte a vonaton ülve az ablakon kifelé bámuló Gwen.

- Egy helyre, ahol alaposan kiszadiznak majd engem – motyogta durcásan Raven.

- Haza – felelte fáradt sóhajkíséretében Fletcher.

- Addig rendben. De az hol van?

- Egy kis falu, a Centrumtól délkeletre.

- Hazudik, a pokolban – vágta rá nővére.

- Pontosan mi is a baja? –nézett a durcásan ülő lányra.

- Ne is törődj vele. Mindig így reagálja le, ha haza megyünk, pontosabban, ha felmerül az ötlet. Mióta legutóbb elmentünk még csaknem is telefonáltunk haza – legyintett.

- Akkor nem szereti az otthoniakat?

- Nem, csak ott van a személyes kínzókamrám –felelte Raven, mire Gwen csak értetlenül bámult Fletcherre.

- Csak az orvosa és a mechanikusa. – segítette ki.

- Csak?! – csattant fel – Nem téged fog kinyírni otthon egy pszichopata, és nem téged fog „kezelni” egy szadista állat!

- Megérdemled. Már félével ezelőtt el kellett volna menni, és akkor Emma nem csinálna ki.

- Tudod, mikor megyek én oda hamarabb, mint ahogy szükséges… – forgatta dühösen a szemét.

- Elég érdekesen viszonyulsz a dolgokhoz… – kezdte Gwen.

- Te is fiam Gwen… - fogta a fejét.

- Nem, csak…  Áh, hagyjuk!

- Jobb is… - vágta rá sóhajtva.

- És köszönöm. – suttogta.

- Nincs mit de… Mit is? –értetlenkedett a lány.

- Csak úgy az egészet. Meg sajnálom, hogy letaknyosoztalak… - fixírozta a padlót.

- Öhm – bámult rá értelmesen - oké, nem nagy ügy, már vagy milliószor megkaptam… - nézett zavartan oldalra –Szólíts, csak Avennek. Meg amúgy is, a Raven nevet is csak felvettem so… - bámult ki az ablakon

- Mi?! – nézett rá döbbenten - Akkor meg mi???

- Haven. Eredeti családnevem sosem volt, mert ahonnan jöttem, ott nem jelentett nekem semmit a család – vont vállat, mintha semmiség lenne - A Trinem nevet akkor kaptam, mikor örökbe fogattak, a Ravent is akkor vettem föl, ezzel is csak azt akartam hangsúlyozni, hogy szakítok a múltammal, de legfőképpen vele... – fejezte be már csak suttogva.

- Már meg akartam kérdezni: ki az az Ő, akiről folyamatosan beszélsz? – fordult felé Gwen.

                A Raven erre a kérdésre össze rándult és felhúzott térdére hajtotta fejét, amit eltakart mintha meg akarta volna védeni magát valamitől, egy szót se szólt, szaggatottan, nagyon picit rázkódó vállakkal levegőt vett. Végül felállt – Azt hiszem, rendbe szedem magam, még mielőtt hazaérünk… - felelte színtelen hangon és már ki is lépett az ajtón.

- Valami rosszat mondtam? – nézett utána Gwen

- Az a bizonyos valaki az összes közül, az egyik leggyengébb pontja – kezdett bele a magyarázatba Fletcher - Már ha csak a nevét hallja így reagál. De a mai nap eseményei miatt, miután úgy kiakadt és kb. 10 percig mondta az igét Peternek nem csoda, hogy már a gondolatára is készen van… Utoljára 3-4 éve láttam ilyennek… Sokáig bírta. – gondolkodott el Fletcher.

- De ki az?

- Majd elmondja. Az ő dolga. Ne aggódj, ha már elmondta, hogy „mi a neve” akkor, már eléggé megbízik benned, ahhoz, hogy idővel ezt is elmesélje – legyintett – Lehet egy kérdésem?

- Mi lenne az?

- Valójából, mért jöttél velünk? – fúrta a tekintetét Gwenébe.

- Az indokaim őszinték voltak…

- Egy ember önszántából sosem utazna együtt egy, nemhogy két elátkozottal… Nem félsz tőlünk? – vonta fel kérdőn szemöldöké.

- Nem, nem igazán. Mikor kicsi voltam, az anyám azt szajkózta a fejembe, hogy ne ítélj el senkit ezért, mert nem tudhatod milyen célból tette! Az elején, mikor kiderült akkor megijedtem, de anyának igaza van. Ti sem vagytok lelketlenek, gondolom indokotok is volt rá…

- Mintha csak az egyik volt tanárunkat hallanám… - fogta a fejét - Neki is ez volt a mániája, nem is sejtettük, hogy ez egyszer ránk is fog vonatkozni… Amúgy én is köszönöm - nézett a szemébe.

- Mit?

- Azt hogy nem ítélsz el minket. Kevés ilyen ember van, és mi minden ilyennek hálások vagyunk - mosolyodott el - Nem csak én, a nővérem is. Lehet, hogy kívülről úgy tűnik, nem izgatja mások véleménye, és hogy sérthetetlen, de ez csak a látszat, nála a szavak élesebbek minden késnél… És az, hogy nem veted meg… Nagyon sokat jelent neki, szerintem tényleg megbízik  benned.

                Ekkor odalépett hozzájuk egy lány. Nem volt valami magas még a magas sarkú csizmájában sem, csak még jobban kiemelte törékeny testalkatát. A ruhája, a cipőjétől kezdve a sortján és a bikini felsőjén át (és mivel nyár végi meleg miatt mást nem is viselt felül, így látni lehetett két nagy heget a bordája és a medencecsontjánál) , a hosszú köpenyszerű kabátjáig teljesen fekete volt, ami csak még jobban kiemelte alabástrom bőrszínét.  Sápadt arca nagy kontrasztot alkotott a hosszú fekete két copfban hordott hajával. Nagy, rikítóan kék, távolba meredő szemeit, Fletcherre emelte:

- Nos, mennyi mindenről tálaltál ki, míg távol voltam, öcsikém? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét.

                Gwen egy ideig csak bámult a jövevényre, végül elkerekedett szemmel kiáltott fel:

 - Raven?!

Képek:

               Raven a 2. feji végéig
               Raven amilyen a feji végén és valójában

               Fletcher

              Gwen